2013. augusztus 19., hétfő

Be voltam zárva valahova egy csomó franciával és lengyellel. A franciák foglyul tartották a lengyeleket, kínozták őket minden elképzelhető módszerrel. Én az egyik lengyelt ápolgattam, s könyörögtem a franciáknak, hogy hagyják abba, ne kínozzák őket többet, de csak az lett belőle, hogy engem is lengyelnek néztek és megkínoztak. Újra és újra. Egész addig, amíg annyira ki voltam készülve, hogy a menekülésért már bármire képes lettem volna. Elkezdtem előkaparni a franciatudásomat és egyezkedni a franciákkal. Segítek megkínozni a lengyeleket, ha békén hagynak. Belementek, de aztán fellázadtak a lengyelek és átvették a hatalmat, engem megint kínzások értek, de ezúttal franciaként. Hiába hebegtem lengyelül, hogy én nem vagyok francia. Aztán a franciáknak sikerült összeszedniük magukat és rendet raktak a lengyelek között. Rólam nem tudták eldönteni, hogy mi vagyok, én mondtam, hogy francia, francia, de belekötöttek az akcentusomba, meg hogy a szavak, amiket használok, valami dialektushoz köthetők, szóval biztos nem vagyok olyan francia, mint ők. Én meg ellenkeztem, hogy nem, én tényleg a rendes, tiszta franciát beszélem, az irodalmit szinte, közben meg próbáltam megerőltetni az emlékezetemet, hogy eszembe jusson minél több minden abból, amit tanultam és tudjam leellenőrizni, hogy tényleg jól mondom-e, amit mondok. Nem vették be, beraktak a lengyelekhez és megkínoztak megint.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése