2013. augusztus 19., hétfő

Be voltam zárva valahova egy csomó franciával és lengyellel. A franciák foglyul tartották a lengyeleket, kínozták őket minden elképzelhető módszerrel. Én az egyik lengyelt ápolgattam, s könyörögtem a franciáknak, hogy hagyják abba, ne kínozzák őket többet, de csak az lett belőle, hogy engem is lengyelnek néztek és megkínoztak. Újra és újra. Egész addig, amíg annyira ki voltam készülve, hogy a menekülésért már bármire képes lettem volna. Elkezdtem előkaparni a franciatudásomat és egyezkedni a franciákkal. Segítek megkínozni a lengyeleket, ha békén hagynak. Belementek, de aztán fellázadtak a lengyelek és átvették a hatalmat, engem megint kínzások értek, de ezúttal franciaként. Hiába hebegtem lengyelül, hogy én nem vagyok francia. Aztán a franciáknak sikerült összeszedniük magukat és rendet raktak a lengyelek között. Rólam nem tudták eldönteni, hogy mi vagyok, én mondtam, hogy francia, francia, de belekötöttek az akcentusomba, meg hogy a szavak, amiket használok, valami dialektushoz köthetők, szóval biztos nem vagyok olyan francia, mint ők. Én meg ellenkeztem, hogy nem, én tényleg a rendes, tiszta franciát beszélem, az irodalmit szinte, közben meg próbáltam megerőltetni az emlékezetemet, hogy eszembe jusson minél több minden abból, amit tanultam és tudjam leellenőrizni, hogy tényleg jól mondom-e, amit mondok. Nem vették be, beraktak a lengyelekhez és megkínoztak megint.

2013. július 27., szombat

Marina Abramovićról álmodtam, épp egy olyan performanszt néztem felvételen, amiben két férfi hosszú késsel vágja a húsát és csak úgy ömlik a vér. Álmomban is hemofóbiám volt, de nem épp olyan erős, mint a valóságban. Előre tekertem kicsit, és akkor már csak egy nő volt Marinaval, mindketten vagdosták saját magukat összevissza, fapofával, nekem meg kavargott a gyomrom.

2013. július 22., hétfő

Kertekben jártam egy barátnőmmel, aki akkor tudta meg, hogy az egyik telket eladták, és fel volt háborodva.
- Miért nem mondtad, miért nem mondtátok, hogy vegyem meg, egy hónappal ezelőtt, amikor kérdeztem, megvegyem-e? Olcsó lett volna. Igaz, utána meg kellett volna húzzam a nadrágszíjat kissé, de hát lett volna egy telkem! Miért nem mondtad?
Aztán megláttam egy kiskutyát, vidám volt és játszodhatnék. Nagyon megörültem neki és eljátszadoztam vele.
A barátnőm helyett egy másik barátnőm volt velem, és már siettünk ki onnan, mert úgy éreztük, nem kell ott lennünk, baj lehet belőle. Egy kerítés mellett megláttunk egy boltot, és vettünk valamit, mert így lett egy okunk, amiért ott vagyunk. Akkor ment el a terület tulajdonosa és mogorván hozzánk szólt, hogy:
 - Mit kerestek itt? A kutya nem eladó.
Tovább mentünk, egyenesen a kijárat fele. A kutya jött utánunk, mi meg egymás tekintetéből kiolvastuk, szavak nélkül megegyeztünk abban, hogy márpedig kell nekünk az a kutya, ha utánunk jön, akkor az nem lopás. Úgy volt, hogy különböző útvonalon megyünk haza [közel laktunk egymáshoz], ő indul el hamarabb. Elértünk a kapuig, a csaj elment, én meg hívogattam a kutyát. Eljött a kapuig, de nem akart kijönni. Jött a tulajdonos és mondta, hogy a kutya az övé. Én elindultam lefele az utcán, de visszafordultam, mert tetszett nekem az a kutya. Hívogattam és az jött, eljött egész az utca végéig, de onnan nem mert tovább jönni. Ölbe vettem, és úgy vittem egy darabig. Nehéz volt és kezdtem azon gondolkozni, hogy ez már lopás és hogy otthon nem biztos, hogy örülni fognak neki és hol fogom tartani és mivel etetem és jobb lett volna, ha nem csalom el, ha ott hagyom és biztos ki fog nyírni a gazdája, de most hogy vigyem vissza? A gondolatmenet végén megállapítottam, hogy nincs más kiút ebből a helyzetből, meg kell ébrednem, és akkor nem lesz bűntudatom amiatt, hogy elloptam egy kutyát, mert a valóságban nem loptam el semmit. És megébredtem.

2013. június 29., szombat

Nyuszik

A múlt héten egyik alkalommal egy volt évfolyamtársamról álmodtam, aki elmesélte, hogy a neten talált egy új munkahelyet és fel is vették és nagyon szereti. Egy eldugott kis faluban dolgozik. A falu egyik végébe költözött, ott biztosítanak neki lakást és az a feladata, hogy vigyázzon, hogy a hattyú nagyságú barna vadnyulak ne menjenek be a faluba és ne pusztítsák el a termést. 
Nem tűnt túl fontosnak akkor az álom nyuszirésze, de az éjjel megint megjelentek az álmomban.
Azt álmodtam, hogy boldog házaséletet élek egy nyuszicsaládban, sok-sok nyuszigyerekem van, gyorsan szaporodunk, igaz, halnak is meg közülük, de a számuk úgyis mindig növekvő marad. Én magam nem voltam nyúl, a páromról pedig nem tudom, hogy mi a szösz volt, mert az álmomban neki nem jutott akkora szerep, hogy ez a részlet megmaradjon, a lényeg a gyerekeken volt meg főleg rajtam. A családi élet mellett nekem még volt egy dolgom, amiről a család nem tudott: vigyáznom kellett a környék biztonságára, amit néha gonosz erők támadtak. A környék egy nagy birtok volt, egy kastély és a körülötte lévő kert, patak, tó, növényzet, fák, sás stb. Repülni is tudtam és volt még néhány ilyen erőm, de nem maradt meg tisztán, hogy mi. A családom nem tudott semmiről, csak a tónak azt a részét ismerték, amit otthonnak választottam magunknak, világuk csak abból állt. [Ne kérdezzétek, mióta élnek vízben/víz közelben a nyulak, de álmomban ez nagyon természetes volt.]  Én közben harcoltam a rossz ellen, és néha hetekig nem tértem vissza a családhoz, pedig mindig közel jártam. Olyan is volt, hogy amíg távol voltam, elfogyott a kajám és gyerekeket csináltam gyorsan, hogy legyen, amit enni. Az utolsó ütközet után tönkrement a birtok nagy része, a tónak már csak az a kis része volt használható, ahol a családom volt. Visszatértem, és azt tapasztaltam, hogy ők még mindig nem tudnak semmit mindarról, ami körülöttük történt, és sajnos már leszegényedtünk, már semmi kajánk nincs, így hát a saját gyerekeim húsát etettem a gyerekeimmel. Az elején furcsállták, hogy testvéreket esznek, de ha a szülő azt mondja, ok, akkor ok, bíztak bennem. És már mocskos meg büdös volt a tónak az a része, de nem volt hova költözni tovább, ott kellett maradni.

2013. június 26., szerda

Terhes lettem, mert úgy döntöttem, az akarok lenni, ugyanis egy srác [akivel nem jártam, csak nagyon jó barát volt] mondta, hogy nagyon szeretne vigyázni egy gyerekre, és én megsajnáltam és gyorsan terhes maradtam. Tíz percre rá már kezdett nőni a hasam, ő meg ámult-bámult, hogy milyen vagány ez az egész és fogta a hasamat, hogy érezze, ahogy nő.

2013. június 2., vasárnap

Volt egy srác, akinek volt egy varázspálcája, amivel varázsolni tudott, egy nagy kocsija meg még egy másik tárgya, amit ha a kocsi tetejére tett, akkor tudott repülni [kocsi nélkül, csak ő]. Azt hiszem, a kocsinak is volt valami természetfeletti tulajdonsága, de álom közben nem sikerült kideríteni, hogy mi. A lényeg az, hogy tetszett nekem ez a srác és minden rendben volt, de aztán egyszercsak eltűnt. A tárgyakat nálam hagyta, és én egyedül maradtam ezzel a bazi nagy kocsival, amit alig tudtam vezetni, egy varázspálcával, amit nem tudtam használni és még egy tárggyal, amivel sosem próbáltam még repülni. A kocsi egy barlang előtt volt leparkolva, körülötte sehol semmi.. és azon tűnődtem, hogy most hagyjam ott, mert biztos visszajön majd a srác érte vagy inkább vigyem haza, mert ott nem lesz semmi baja. Így telt el egy kis idő, közben én hazamentem, elmentem a boltba Mónikával, ott találkoztam a tesómmal, aki fel volt háborodva, hogy a kasszás nő nem figyel meg ilyen apróságok, egész addig, amíg kezdtem érezni a veszélyt. Egy veszélyt, ami elsősorban a kocsihoz kapcsolódik, a kocsit biztonságos helyre kellett, hogy vigyem. Gyorsan visszamentem és bevittem a barlangba. Ekkor kezdtem azon gondolkozni, hogy vajon miért pont ezt a barlangot választotta a srác s miért pont most tűnt el, s rájöttem, hogy biztos van valami abban a barlangban. Elkezdtem keresni, de megjöttek azok, akiktől féltem. Konkrétan nem emlékszem rájuk, vagy 3-5 ember, negatív rajzfilmfigurák, az egyiknek volt egy nagy kalapja. És jött az összecsapás. Megtanultam repülni és használni a varázspálcámat meg ilyenek, ez a rész elég gyorsan történt, arra emlékszem, hogy szinte már nem is féltem. És nem lett semmi bajom. És megébredtem.

2013. május 30., csütörtök

Azt álmodtam, hogy mindenki hányni akart, ez volt a szórakozás, én meg nem értettem, hogy ezt hogy tudják élvezni.. Mindenki vadállatként próbált megszerezni és bezabálni mindent, amit ki lehet majd hányni. Végül több kiló kiwit odaadtam, hogy hagyjanak már békén, s azzal kitettem őket s becsuktam az ajtót.