35

Csalad, anya, apa, fia. Ferjhez akartak adni a fiuhoz, s en nem akartam. Tudtam, ugysem leszek biztonsagban. Az egyik szobajukban voltunk, tiszta feher minden, de nem volt semmi, csak egy asztal, es nem hofeher, hanem inkabb tortfeher. Lefekudtem a foldre, es mondtam, inkabb lojenek le. Jott a srac egy pisztollyal, en nem tartottam egyenesen a fejemet, megcelozta a fejemet, lott, ereztem, ahogy atmegy a fejemen es kijon a bal fulem toveben, egy ideig nagyon faj, zug a fejem, majd enyhul a fajdalom, es rajovok, nem haltam meg meg, megbanom, hogy miert nem tartottam egyenesen a fejem, az agyamon menjen at a golyo, akkor biztos egybol meghalok. Es akkor megmozditottam a fejem, es egy csomo ver kiomlott belole, elkezdett megint fajni, egyre jobban, es tudtam, hogy mar nem lehet engem megmenteni, meg fogok halni szep lassan es fajdalmasan.
Indiai fast foodban voltam a nagynenimmel, kivalasztottunk valami nagyon csipos szoszos valamit, majd nezegettuk a sutiket. En meggyes cheesecake-et valasztottam, a nagynenim valami csokist, es kozben volt ott egy szakadek-erzes, valami nagy utazas vagy hegy, patak vagy valami mas veszelyes dolgot ereztem..

34

Bonyolult, filmszeru almom volt az ejjel. Halvanyan emlekszem ra, es az is komoly erofeszitesembe kerult, hogy ennyire emlekezzek. Volt benne csokolozas, ugy hogy kozben felfedeztem a falon uzeneteket Donaltol. Es volt valami domb, Zilah fele, ahova felmasztak az angolok, es mutattak ott nekem egy terkepet, s elmondtak, milyen koveket keresnek, es hol talalhatok meg. Az egyik varoska Goloc volt, amit ok Galacnak olvastak, es kijavitottam oket, mert Galac mar letezik, es az ott van a keleten, ez a Goloc, amirol meg nem hallottam, Deva es Temesvar kozott volt.
Es ugyanebben a tortenetben valahogy ott volt Rob is, raadasul motorbiciklizett [azt kell tudni, hogy ket nappal ezelott lattam Kolozsvaron egy motorbicikli balesetet, szerencsere nem volt sulyos, nem sebesult meg senki sulyosan], szoke volt es szeretett. Telefonon beszelt velem, belepett egy szobaba, es akkor robbant, hallottam, ahogy meghal, es a szemem elott volt az arca, ahogy megjelenik a homlokan egy lyuk, mintha fejbelottek volna. Es valamilyen mas helyszinen meg meghalt ket ember, talan angolok..

33

Pesten voltam, es azt almodtam, hogy az ottani agyikomban fekszem, az agy egyik oldalan, ugy hogy mellettem meg elferne valaki, es a karom az ures hely iranyaba van kinyujtva, rajta meg nehany karika [talan kerek keksz], vagy 4-5, es a karikakon [kekszeken] irja, hogy '8 e mezzo', ami egy Fellini-filmnek a cime. Es elveszek egyet kozuluk, s megeszem.. S mondom Istinek, fekudjon mellem. Mosolyog egyet, es jon.

32

Az elmult napokban keveset aludtam, intenziven almodtam, de eszbe nem tartottam.. Sajnos. Ma viszont megeroltettem magam, es amint megebredtem, az elso gondolatom az volt, hogy kapaszkodjak bele az almomba. Ugy is lett, de egy kicsit megbantam, mert remalom volt, es egesz delelott nyomasztoan hatott ram. Valami horror filmet almodtam meg, legalabbis almomban tudtam, hogy ez egy olyan film, amit en mar lattam, tudtam nagyjabol mi fog tortenni, hogy a csapat nagyresze rossz ember, es be akarnak csapni minket, majd meg is lonek, de nehanyan megmenekulunk. Egy nagy es sotet epuletbe vittek be, valami raktarszeruseg, aztan amikor becsaltak abba a terembe, ahova kellett, felhuztak ket zolt foliat, olyan zoldet, mint Tompanak a III. Richardjaban az orvos-statisztak kotenye, es elkezdtek lovoldozni az allo emberekre. Gyorsan foldhozvagtam magam, es behunyott szemmel vartam, hogy legyen vege. Minden lecsendesedett, majd kicsit kesobb hallottam valami hangokat, utana lepteket. Elmentek. Csak harman voltunk eletben, de mar elore tudtam, hogy ez igy fog tortenni, azt is tudtam, hogy az egyik csajnak a csukloja el lesz vagva.. majd megebredtem

Ezelott meg volt egy almom, de arra meg ennyire sem emlekszem. Azt sem tudom biztosan, hogy az ejjel almodtam vagy a tegnap delutan, amikor belealudtam egy konyvbe.. Malcolmrol es Maurice-rol almodtam, valami asasrol, szelrol, angol beszedrol, keresekrol..

eltelt mindjárt két óra, mióta felkeltem, tehát nem emlékszem nagyon világosan
valami vízben vagyok, tengerben, és erősek a hullámok. valaki van még velem, fenn egy emelvényen én pedig le kell ereszkedjek a vízbe valamiért, ő pedig fogja a kezem, nehogy elvigyen a víz. szóval hűvös víz vesz körül, kellemesen hullámzik én pedig tapogatom a lábammal a víz alatt a nagy köveket. aztán kimászok, tovább megyünk ezen a fa emelvényen és megint le kell menjek a vízbe, hogy tudjunk tovább haladni a sziget felé.
Valaki azt mondta, hogy úgy hangzik, mintha egy nehéz próbát kéne kiálljak, és meg akarom tenni és veszélyes, de van aki segítsen :) Meg azt, hogy a víz jelképezheti az érzelmeket - ez nagyon tetszik, mert az érzelmek bizony hasonlítanak a vízhez, nem lehet megfogni, bármilyen formába lehet önteni, ugyanakkor nagyon erősek is tudnak lenni, hullámokban jönni, mindent elseperni, vagy nyugodtan csordogálni, vagy megfagyni...

[...]
juuj épp írtam valami házit és hirtelen eszembejutott egy álom-töredék:
egyik nagyon jó tanár itt Lorientből alaposan lecseszett hogy "mi-am ieşit din mână", hogy rég nem fordítottam és el fogok felejteni és juuj de rosszul esett mert nagyon igaza volt! és annyira tisztelem azt az embert, nem akarom hogy rossz véleménye legyen rólam vagy valami...

és újból álmodtam azt, hogy szerepeltem egy színdarabban és nem tudtam a szövegem. volt nekem gyerekkoromban egy ilyen sokkom a színpadon, fel kell valahogy dolgozzam... hát szóval álmomban megint a "Minden egér szereti a sajtot"-ot játszottuk, de én nem Fruzsi voltam, hanem valaki más. világosan emlékszem hogy néztem ki a függony mögül s láttam a közönséget, mintha nagyobb lett volna a terem a magyar intézetben... és azt se tudtam, milyen jelmezem kéne legyen, mit kell mondjak, mikor kell belépjek a színpadra? egy adott pillanatban félmeztelen voltam és mezítláb és szóltak hogy na menjek! s akkor hamar felvettem egy blúzot valamit, de aztán kiderült hogy még nem én jövök. de sehogy se voltam jól öltözve és nem az én szerepemet játszottam.

hm. a valóságban, gyerekkoromban, meséljem el a sokkot, hátha jól fog esni... lám lám több mint 10-12 éve volt, mégis emlékszem... a "Minden egér szereti a sajtot"-ban én játszottam Fruzsit, a fehér egért (úgymond Júlia megfelelője, ha Veronaban játszódna). s egy adott pillanatban valamelyik nagyobb gyerek (aki az anyát játszodta) nem figyelt oda, nem tudta hol tart a darab és betuszkolt engem a színpadra és súgta, hogy mondjam "Soma! Soma!". De ez a jelenet már lejárt azelőtt. Alaposan megijedtem hogy na most mi lesz. és akkor mit csináljak, mondtam"Soma! Soma!" s reméltem hogy valahogy megoldódik, hogy kijön a másik szereplő és újra előadjuk a jelenetet? De nem jött. A másik meg nem engedett hogy visszamenjek a függöny mögé. Reménytelenül kiáltottam ugyanazt a nevet "Soma! Soma!"... Majdnem elsírtam magam. "Nem jó ez nem így van" fordultam a másik gyerek felé haragos hangon. És erre az egész közönség kacagni kezdett. Biztos nagyon cuki voltam. De ugyanakkor dühös és megszégyenült is. Azért álmodom nagy ritkán, hogy nem tudom a szövegem és mindjárt betuszkolnak a színpadra.

bicikli

biciklizek végig a Dorobanţi-on. be akarok menni egy kicsi utcán, a Sofia-n asszem, de frissen van leöntve betonnal. akkor megyek tovább, megállok ott a stoppnál a Caragiale előtt, egyik lábam leteszem a magas járdára ahogy várom a zöldet s eszembejut Lorient... eszembejut milyen szép kis nyugodt utcák vannak ebben a negyedben ahol lakom es milyen alacsony a járda és a nagyobb utakon végig le van festve egy sáv a bicikliseknek. biciklizem tovább a kocsik között, néha le van parkolva egy-egy az út szélén és elférek mellette jobbról. tényleg parasztok akik össze vissza parkolnak Bukarestben. én teljesen elfelejtettem már hogy ilyen viselkedés létezik. csak álmomban jut eszembe és értékelem az ittenieket. elérek a Perla-hoz és úgy döntök átmegyek az átjárón az út másik felére és visszafordulok, mert már sötétedik. na az különleges Bukarestben, éjjel a fények másak... s hát az átjárón épp Stefiék mennek át, van egy nagy fekete lompos kutyájuk, ki egy kicsit megijed a biciklimtől, de nem baj. köszönök nekik, ők is arra mennek, felénk, tehát a járdán megyek hazafelé, vezetem az egyik kezemmel a biciklit. néha beugrik egy gitár képe, mintha azt fognék a kezembe. aztán elérunk úgy ahhoz az épülethez ahol csomó bank van egymásután és látom hogy apu lezárta a biciklimet, hogy hagyjam csak ott a sarkon, ne cipeljem (de erőst furcsán volt felkötve oda a falra). én odamegyek s elkezdem leszedni onnan, mert nem hagyhatom ott, talán ellopják és nem is az enyém. s ekkor nézek rá a biciklire, s látom hogy ez a lorienti biciklim! itt asszem hogy valamennyire rájöttem hogy álmodom, mert végiggondoltam, hogy ha Bukarestben vagyok, ezt a biciklit Lorientben vissza kellett volna adjam a néninek akitől kölcsönkaptam (különben is hogy hoztam el idáig). szóval egy pillanat éberség, de utána megint valami gitárt vettem a kezembe, hogy vigyem hazafelé. s mikozben a biciklimmel piszkálok, hogy vegyem le a zárat róla megmi, ott a sarkon megszólal egy adag mezőségi. s anyu el kezdi járni a lány lépését egyedül, ahogy én szoktam magamban, s mosolyog rám s én is elkezdem járni, s tapsolok hozzá. kicsit megnéz hogy időben tapsolok-e, de minden ok. egyet mosolygunk rajta s elindulunk tovább azt hiszem. valahogy jobb kezemmel viszem a biciklit s bal karom alatt a gitárt a tokjában.

megjegyzem a visszaúton a személyek akik megjelentek idő közben el is tűntek(Stefiék a kutyával), mások lettek azok akikkel gyalogoltam, valamint a tárgy amit vittem magammal is néha bicikli, néha gitár volt. élvezem ezt az álmokban, hogy hirtelen tudnak változni a részletek. de legalább a helyszín és a központi motívum (hazautazás) nem változott.