eltelt mindjárt két óra, mióta felkeltem, tehát nem emlékszem nagyon világosan
valami vízben vagyok, tengerben, és erősek a hullámok. valaki van még velem, fenn egy emelvényen én pedig le kell ereszkedjek a vízbe valamiért, ő pedig fogja a kezem, nehogy elvigyen a víz. szóval hűvös víz vesz körül, kellemesen hullámzik én pedig tapogatom a lábammal a víz alatt a nagy köveket. aztán kimászok, tovább megyünk ezen a fa emelvényen és megint le kell menjek a vízbe, hogy tudjunk tovább haladni a sziget felé.
Valaki azt mondta, hogy úgy hangzik, mintha egy nehéz próbát kéne kiálljak, és meg akarom tenni és veszélyes, de van aki segítsen :) Meg azt, hogy a víz jelképezheti az érzelmeket - ez nagyon tetszik, mert az érzelmek bizony hasonlítanak a vízhez, nem lehet megfogni, bármilyen formába lehet önteni, ugyanakkor nagyon erősek is tudnak lenni, hullámokban jönni, mindent elseperni, vagy nyugodtan csordogálni, vagy megfagyni...

[...]
juuj épp írtam valami házit és hirtelen eszembejutott egy álom-töredék:
egyik nagyon jó tanár itt Lorientből alaposan lecseszett hogy "mi-am ieşit din mână", hogy rég nem fordítottam és el fogok felejteni és juuj de rosszul esett mert nagyon igaza volt! és annyira tisztelem azt az embert, nem akarom hogy rossz véleménye legyen rólam vagy valami...

és újból álmodtam azt, hogy szerepeltem egy színdarabban és nem tudtam a szövegem. volt nekem gyerekkoromban egy ilyen sokkom a színpadon, fel kell valahogy dolgozzam... hát szóval álmomban megint a "Minden egér szereti a sajtot"-ot játszottuk, de én nem Fruzsi voltam, hanem valaki más. világosan emlékszem hogy néztem ki a függony mögül s láttam a közönséget, mintha nagyobb lett volna a terem a magyar intézetben... és azt se tudtam, milyen jelmezem kéne legyen, mit kell mondjak, mikor kell belépjek a színpadra? egy adott pillanatban félmeztelen voltam és mezítláb és szóltak hogy na menjek! s akkor hamar felvettem egy blúzot valamit, de aztán kiderült hogy még nem én jövök. de sehogy se voltam jól öltözve és nem az én szerepemet játszottam.

hm. a valóságban, gyerekkoromban, meséljem el a sokkot, hátha jól fog esni... lám lám több mint 10-12 éve volt, mégis emlékszem... a "Minden egér szereti a sajtot"-ban én játszottam Fruzsit, a fehér egért (úgymond Júlia megfelelője, ha Veronaban játszódna). s egy adott pillanatban valamelyik nagyobb gyerek (aki az anyát játszodta) nem figyelt oda, nem tudta hol tart a darab és betuszkolt engem a színpadra és súgta, hogy mondjam "Soma! Soma!". De ez a jelenet már lejárt azelőtt. Alaposan megijedtem hogy na most mi lesz. és akkor mit csináljak, mondtam"Soma! Soma!" s reméltem hogy valahogy megoldódik, hogy kijön a másik szereplő és újra előadjuk a jelenetet? De nem jött. A másik meg nem engedett hogy visszamenjek a függöny mögé. Reménytelenül kiáltottam ugyanazt a nevet "Soma! Soma!"... Majdnem elsírtam magam. "Nem jó ez nem így van" fordultam a másik gyerek felé haragos hangon. És erre az egész közönség kacagni kezdett. Biztos nagyon cuki voltam. De ugyanakkor dühös és megszégyenült is. Azért álmodom nagy ritkán, hogy nem tudom a szövegem és mindjárt betuszkolnak a színpadra.

esmegint

Sajnos sokat vartam, mig ugy dontottem, hogy leirom. Talan mert nem talalom olyan fontosnak valahogy. Vagy talan ido kell nekem, mig nekiallok leirni egy almot, akkor is, ha elfelejtek sokat belole. Valamikor azt almodtam hogy Szentgyorgyon ereztem magam. Es ez ebren is megtortenik. Peldaul mikor felkeltem reggel Parizsban es egy fotelben aludtam volt a nappaliban, mert nem akartam lenyitni s agyat csinalni belole, na akkor Szentgyorgyon ereztem magam. Vagy par nappal ezelott, mikor csokis higpalacsintat ettem es kolat ittam melleje. Egy kulonleges hatas es Szentgyorgyon erzem magam, nenemnel, szabadsag, kenyelem, beke, nyugalom... :D

s akkor az alom:
Harcolunk az ellenseg ellen. Van nekik par sarkany-lovasuk, mint a Gyuruk ura-ban azok a halott kiralyok. De ezeknek a sarkanyoknak nem olyan hosszu a nyaka. Raadasul most foglaltak valahol egyebutt tehat nekiallhatok megmenteni minel tobb dolgot. Egy szikla tetejen vagyunk es en le kell masszak kivul a sziklan, hogy adogassam fel a dolgokat, amik oda vannak elrejtve. Lent zug a tenger a koveken. S maszok lefele, olyan, mintha egy konyvespolcon ereszkednek polcrol polcra. Nezem a targyakat, gondolkozom, melyik fontosabb, hogy fogom felvinni, mielott a repulo sarkanyos lovasok jonnenek. Lemaszok a legalso polcig, megnezek mindent es kezdodik egy masik alom.
Tisztan lattam dolgokat ott. De nem emlekszem, hogy mit. Asszem hogy mar nem volt kedvem megmenteni valami targyakat, nem voltak azok valami meghato "kincsek". Nem igazan voltam motivalt. :P