eltelt mindjárt két óra, mióta felkeltem, tehát nem emlékszem nagyon világosan
valami vízben vagyok, tengerben, és erősek a hullámok. valaki van még velem, fenn egy emelvényen én pedig le kell ereszkedjek a vízbe valamiért, ő pedig fogja a kezem, nehogy elvigyen a víz. szóval hűvös víz vesz körül, kellemesen hullámzik én pedig tapogatom a lábammal a víz alatt a nagy köveket. aztán kimászok, tovább megyünk ezen a fa emelvényen és megint le kell menjek a vízbe, hogy tudjunk tovább haladni a sziget felé.
Valaki azt mondta, hogy úgy hangzik, mintha egy nehéz próbát kéne kiálljak, és meg akarom tenni és veszélyes, de van aki segítsen :) Meg azt, hogy a víz jelképezheti az érzelmeket - ez nagyon tetszik, mert az érzelmek bizony hasonlítanak a vízhez, nem lehet megfogni, bármilyen formába lehet önteni, ugyanakkor nagyon erősek is tudnak lenni, hullámokban jönni, mindent elseperni, vagy nyugodtan csordogálni, vagy megfagyni...

[...]
juuj épp írtam valami házit és hirtelen eszembejutott egy álom-töredék:
egyik nagyon jó tanár itt Lorientből alaposan lecseszett hogy "mi-am ieşit din mână", hogy rég nem fordítottam és el fogok felejteni és juuj de rosszul esett mert nagyon igaza volt! és annyira tisztelem azt az embert, nem akarom hogy rossz véleménye legyen rólam vagy valami...

és újból álmodtam azt, hogy szerepeltem egy színdarabban és nem tudtam a szövegem. volt nekem gyerekkoromban egy ilyen sokkom a színpadon, fel kell valahogy dolgozzam... hát szóval álmomban megint a "Minden egér szereti a sajtot"-ot játszottuk, de én nem Fruzsi voltam, hanem valaki más. világosan emlékszem hogy néztem ki a függony mögül s láttam a közönséget, mintha nagyobb lett volna a terem a magyar intézetben... és azt se tudtam, milyen jelmezem kéne legyen, mit kell mondjak, mikor kell belépjek a színpadra? egy adott pillanatban félmeztelen voltam és mezítláb és szóltak hogy na menjek! s akkor hamar felvettem egy blúzot valamit, de aztán kiderült hogy még nem én jövök. de sehogy se voltam jól öltözve és nem az én szerepemet játszottam.

hm. a valóságban, gyerekkoromban, meséljem el a sokkot, hátha jól fog esni... lám lám több mint 10-12 éve volt, mégis emlékszem... a "Minden egér szereti a sajtot"-ban én játszottam Fruzsit, a fehér egért (úgymond Júlia megfelelője, ha Veronaban játszódna). s egy adott pillanatban valamelyik nagyobb gyerek (aki az anyát játszodta) nem figyelt oda, nem tudta hol tart a darab és betuszkolt engem a színpadra és súgta, hogy mondjam "Soma! Soma!". De ez a jelenet már lejárt azelőtt. Alaposan megijedtem hogy na most mi lesz. és akkor mit csináljak, mondtam"Soma! Soma!" s reméltem hogy valahogy megoldódik, hogy kijön a másik szereplő és újra előadjuk a jelenetet? De nem jött. A másik meg nem engedett hogy visszamenjek a függöny mögé. Reménytelenül kiáltottam ugyanazt a nevet "Soma! Soma!"... Majdnem elsírtam magam. "Nem jó ez nem így van" fordultam a másik gyerek felé haragos hangon. És erre az egész közönség kacagni kezdett. Biztos nagyon cuki voltam. De ugyanakkor dühös és megszégyenült is. Azért álmodom nagy ritkán, hogy nem tudom a szövegem és mindjárt betuszkolnak a színpadra.

termes van!

Huu mekkorat almodtam az ejjel... jobban mondva a reggel. Irto hideg van itt a szobamban Lorientben.

Olyan erzesem van, hogy tobbszor almodtam mostanaban arrol, hogy valamilyen szindarabot keszitunk. Es mindig az az erzesem, hogy nem tudom a szovegemet. A rendezo mind mondja, hogy nagyon fontos szerepem van, jol kell jatszodjam, akkor is, ha csak par sorom van, en meg valojaban abszolut nem emlekszem a szovegemre, mintha csak egyszer olvastam volna el valamikor regen. (valahogy igy vagyok a tanulassal, kell tudjam az anyagot, de az az erzesem, semmire sem emlekszem es holnap eloadas = vizsga) Es ma reggel mentunk egy busszal (almomban), ami a Katie volt, egy ideig Pityu vezette, majd atvette Kati, de nagyon lassan vezetett. Egyik atjaronal 3 gyerek akart atmenni, Kati megallt, a gyerekek intettek, hogy menjen, erre indulni akart es az egyik gyerek kiszokott es atszaladt a busz elott. En felhaborodottan elmeseltem Pityunak a jelenetet. Mentunk tovabb. De ez meg szokott tortenni a valo vilagban is, sose tudom, hogy na most atenged-e vagy sem a sofor? Valamik meg tortenhettek az uton, peldaul olyant hallottam, hogy ez a betlehemes nagy siker lesz, sot filmet is akarnak csinalni belole. S hat mikor megerkeztunk a templomba, ahol elo kellett adjuk, hat nagy taps, oriasi filmes stab, epp minket vartak. Nem tudom, milyen varosban jatszodott mindez, de szetszeledt mindenki keszulodni, nekem meg nagyon kellett pisilnem (igazabol is). Es kezdtem keresgelni abban az epuletben a wc-t, de sehogy sem talaltam (meg jo is, hanem... egy hosszabb zarojel erejeig, kiskoromban egyszer megtortent, hogy azt almodtam, hogy hatramegyek a kertbe, leguggolok a friss zold fube es elkezdek pisilni es hirtelen ereztem ahogy melegen elazik alattam az agy... :)))) De most sehogy se talaltam a wc-t. Egyik kijaratnal volt egy kapus, anyu is mellettem volt es azt mondta, lepjek haza - a roman televizio epuleteben voltunk, Bukarestben. De lusta voltam vagymi s keresgeltem tovabb. Aztan ott volt Tatiana is es az egesz hely ugy nezett ki, mint valami muzeum es nagyon elfaradtam es leultunk egy piros fotelre es Tatiana ragyujtott egy cigire (en karacsony esteje ota nem). Aztan odajott egy bacsi es megkerdezte mit keresunk ott. Erre en magamra vettem a hibat (tudtam en hogy nem jo otlet ott jarkalni es cigizni, abban a gyonyoru epuletben) es azt mondtam, hogy addig kerestem a wc-t, elfaradtam, tehat leultunk egy kicsit ide. Furcsamod franciaul kezdtem neki magyarazkodni. Es megkerdezte milyen szigetrol jottunk? Erre mindketten, hogy Bukarestbol! (pedig Tatiana Ploiestibol)

Ennyi a mai termes, tobbre nem emlekszem mar...