bicikli

biciklizek végig a Dorobanţi-on. be akarok menni egy kicsi utcán, a Sofia-n asszem, de frissen van leöntve betonnal. akkor megyek tovább, megállok ott a stoppnál a Caragiale előtt, egyik lábam leteszem a magas járdára ahogy várom a zöldet s eszembejut Lorient... eszembejut milyen szép kis nyugodt utcák vannak ebben a negyedben ahol lakom es milyen alacsony a járda és a nagyobb utakon végig le van festve egy sáv a bicikliseknek. biciklizem tovább a kocsik között, néha le van parkolva egy-egy az út szélén és elférek mellette jobbról. tényleg parasztok akik össze vissza parkolnak Bukarestben. én teljesen elfelejtettem már hogy ilyen viselkedés létezik. csak álmomban jut eszembe és értékelem az ittenieket. elérek a Perla-hoz és úgy döntök átmegyek az átjárón az út másik felére és visszafordulok, mert már sötétedik. na az különleges Bukarestben, éjjel a fények másak... s hát az átjárón épp Stefiék mennek át, van egy nagy fekete lompos kutyájuk, ki egy kicsit megijed a biciklimtől, de nem baj. köszönök nekik, ők is arra mennek, felénk, tehát a járdán megyek hazafelé, vezetem az egyik kezemmel a biciklit. néha beugrik egy gitár képe, mintha azt fognék a kezembe. aztán elérunk úgy ahhoz az épülethez ahol csomó bank van egymásután és látom hogy apu lezárta a biciklimet, hogy hagyjam csak ott a sarkon, ne cipeljem (de erőst furcsán volt felkötve oda a falra). én odamegyek s elkezdem leszedni onnan, mert nem hagyhatom ott, talán ellopják és nem is az enyém. s ekkor nézek rá a biciklire, s látom hogy ez a lorienti biciklim! itt asszem hogy valamennyire rájöttem hogy álmodom, mert végiggondoltam, hogy ha Bukarestben vagyok, ezt a biciklit Lorientben vissza kellett volna adjam a néninek akitől kölcsönkaptam (különben is hogy hoztam el idáig). szóval egy pillanat éberség, de utána megint valami gitárt vettem a kezembe, hogy vigyem hazafelé. s mikozben a biciklimmel piszkálok, hogy vegyem le a zárat róla megmi, ott a sarkon megszólal egy adag mezőségi. s anyu el kezdi járni a lány lépését egyedül, ahogy én szoktam magamban, s mosolyog rám s én is elkezdem járni, s tapsolok hozzá. kicsit megnéz hogy időben tapsolok-e, de minden ok. egyet mosolygunk rajta s elindulunk tovább azt hiszem. valahogy jobb kezemmel viszem a biciklit s bal karom alatt a gitárt a tokjában.

megjegyzem a visszaúton a személyek akik megjelentek idő közben el is tűntek(Stefiék a kutyával), mások lettek azok akikkel gyalogoltam, valamint a tárgy amit vittem magammal is néha bicikli, néha gitár volt. élvezem ezt az álmokban, hogy hirtelen tudnak változni a részletek. de legalább a helyszín és a központi motívum (hazautazás) nem változott.