Bukarestben voltam, valahol egy ismeretlen helyen. Nyár volt, meleg, por, de én mintha kicsit fáztam volna. Bementem egy üveges ajtós épületbe, és leültem egy puha székre. A két nő, aki ott volt [a recepción?] összenézett, de nem kérdezett semmit. Én az órámra néztem, majd az ablak fele emeltem a tekintetem. Olyan volt kicsit mintha kívülről nézném magam, nem tudtam, hogy min gondolkozom, miért ülök ott, mit akarok.. A nők folytatták a dolgukat, de néha még rám néztek, sugdolóztak, végül az egyik elkezdett faggatni, hogy mit csinálok, mit keresek, mit várok. Szerencsére gyorsan megjött a tesóm, ő is a külső ajtón jött be, mondott valamit a nőknek, hogy hagyjanak békén, megfogta a karomat, és kiráncigált az ajtón. Az utcán ugyanúgy húzott maga után, bevitt a következő épületbe, ott egy hosszú folyosón [itt már elengedett], és közben elmesélte, kik voltak azok. Sajnos nem emlékszem.