Sófalván voltunk, a tesómmal, néhány baráttal [aki a valóságban nem létezik - vagyis hogy vannak barátaim, csak nem azok, akik álmomban voltak, azok nem léteznek], és mamáéktól elindultunk egyet. Előbb még benéztünk a kis unokatesómhoz, elvettünk onnan valamit és elindultunk. Pár pillanatra rá már változott a helyszín is, az emberek is. Egy nyílt mezőn voltam, közepén egy nagy tóval. Ott volt mamám, az unokatesóm, nagybátyám és még néhány rokon, ezen kívül pedig egy rakás gyerek, olyan 5-13 évesek. Sokan voltak. Aztán egyszercsak rájöttünk, hogy valami idegen erő belemászik az emberekbe, nem szabad hozzáérni senkihez, s ha valakin azt látjuk, hogy furcsán néz ki vagy furcsán viselkedik, le kell lőni. Kicsit mint az 59-es álmom. Kénytelenek voltunk lelőni egy csomó gyereket, közben meg úgy fájt megtenni. Néha lehetett látni, ahogy ez az idegen erő egy óriási kígyó formájában kiugrik valamelyik gyerek hasából és bemegy egy másikba vagy épp a tóba, hogy tudjon aztán meglepni, de elég volt az, hogy az unokatesóm [róla nem vettük észre, mikor lett veszélyes] hozzáért mamámhoz. Nagybátyám mondta, hogy lőjem le őket, én meg csak néztem és nem tudtam, mit tegyek. Akit lelőttünk, az abban a pillanatban el is tűnt, és már csak ők ketten maradtak, mamám és az unokatesóm, nagy mosollyal az arcukon lebegtek a tó fölött [ilyent is tudtak a fertőzöttek]. Mikor rávettem volna magam, hogy lelőjem őket, eltűntek, mintha elmenekültek volna egy más világba, és tudták, hogy bármikor visszajöhetnek értünk.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tesóm. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tesóm. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. június 13., szerda
63
Fáztam az éjjel. Ezt onnan lehet tudni, hogy nagyon rosszat álmodtam, ráadásul még a torkom is fáj.
2012. május 18., péntek
54
Sófalván vagyok fent a manzárdban, készülök lefeküdni, a tesóm lemegy a konyhába, mert ott van még valami dolga alvás előtt. Én tévézek addig, egy Brad Pittes trailert nézek. A film címe Sunshine Break és ez a legújabb film, aminek Brad Pitt a főszereplője. Egy fiatal, gazdag pasit játszik, aki sokat olvas egy barátjával együtt. Aztán bezárják vagy katonaságba kerül, mindenképp olyan helyre, ahol mindenki egyforma, tehát a pénze itt nem jelent semmit. A barátja próbál neki kintről mindenféle privilégiumokat biztosítani neki, de Brad Pitt csak annyit mond: küldjél könyveket.
2012. május 1., kedd
49
Sűrű nyári eső verte a fejem, a vállam. Szandálban rohantam be a kiskapun, be a házba. Utánam a többiek: a tesóm [de nem az, aki a valóságban] és az unokatesóm [de nem az, aki a valóságban, hanem K. Orsi]. Mindez Udvarhelyen volt, mert ott volt egy házunk. Szép, emeletes, kerttel.. [A valóságban nincs] Valamiért ritkán mentünk oda, de most én annyira megszerettem, hogy hirtelen egyszerűnek és szépnek tűnt az élet, és el is terveztem, hogy fogom magam és odaköltözök. Csendes kis város, és nyugodtan éldegélhetek egymagamban, ültethetek paradicsomot meg murkot, virágokat, sóskát. És amikor ez szépen lement a fejemben, Orsi megkérdezte, mi van Katával. Mondtam, hogy jól van, itt van Udvarhelyen, de azt mondta, el szeretne menni Németországba, csak várja, hogy az édesanyja beszéljen valakivel. Erre meg azt mondta Orsi, hogy akkor költözzek ide, s dolgozzak a színházban. Nem tudtam átgondolni a dolgot, mert jött nagybátyám [de nem az, aki a valóságban], megmutatott egy nagy medvebundát, és mondta, hogy kellene induljunk, hogy elérjük Segesváron a vonatot.
2012. február 15., szerda
30
Kolozsváron voltam a tesómmal, a tavalyi szombámban, és még vagy két emberrel bulit szerveztünk. Egy késelős bulit. A lényeg az volt, hogy előkészítünk egy csomó kést, és egymásba kell dobni. Nem szúrni, kizárólag dobni szabadott. El is jött a nagy nap, volt chips, süti, üdítő, a kések is szépen megmosva, lufik, minden, s végül a másik két szervező lelépett, ketten maradtunk a tesómmal s vártuk a vendégeket. 5-re kellett érkezzenek, nekem meg fél 6-kor el kellett mennem valahova. Végül egy kicsit késve meg is érkezdett Laci egy ismerősével. Azt mondta, a többiek utolsó percben visszamondták. Ő is kicsit félve, zavartan mondta mindezt. Nem volt senkiben semmi lelkesedés, ezért végül a késelés helyett lufikkal puffoltuk egymást. Nem volt annyira élvezhető, de így mindenki megúszta épen. Én végül elmentem, és otthagytam a bulizó bandát.
2012. február 6., hétfő
26
Brassóban voltam a tesómmal meg a nagynénimmel, felültünk a metróba, hogy hamarabb odaérjünk a központba. Tömeg volt a metrónál a lépcsőn, de gyorsan tovább is haladt az álmom, és már ott voltunk, ahol kellett lenni, feljöttünk a felszínre, ahol épp havazott, de mintha port havazna, olyan apró volt az egész és cseppet sem volt hideg. Kellett menjünk még egy kicsit gyalog, s amikor odaértem, a tesómék már nem voltak ott. Találkoztam Malc-kal, a két fiával [álmomban az egyikkel jártam], és egy csajjal, akiről rájöttem, hogy a másik srác új barátnője. Én valahogy már része voltam a családnak, s próbáltam barátkozni a csajjal, hogy ne érezze olyan furcsán magát.
2012. január 7., szombat
13
Bukarestben voltam, valahol egy ismeretlen helyen. Nyár volt, meleg, por, de én mintha kicsit fáztam volna. Bementem egy üveges ajtós épületbe, és leültem egy puha székre. A két nő, aki ott volt [a recepción?] összenézett, de nem kérdezett semmit. Én az órámra néztem, majd az ablak fele emeltem a tekintetem. Olyan volt kicsit mintha kívülről nézném magam, nem tudtam, hogy min gondolkozom, miért ülök ott, mit akarok.. A nők folytatták a dolgukat, de néha még rám néztek, sugdolóztak, végül az egyik elkezdett faggatni, hogy mit csinálok, mit keresek, mit várok. Szerencsére gyorsan megjött a tesóm, ő is a külső ajtón jött be, mondott valamit a nőknek, hogy hagyjanak békén, megfogta a karomat, és kiráncigált az ajtón. Az utcán ugyanúgy húzott maga után, bevitt a következő épületbe, ott egy hosszú folyosón [itt már elengedett], és közben elmesélte, kik voltak azok. Sajnos nem emlékszem.
2012. január 6., péntek
12
A tesóm és még néhány ismerős. Előbb egy tágas, furcsa belső térben voltunk, sötét volt, de jól ismertük, ott laktunk. Mindenki megszokta előbb-utóbb, és nem szerettük kimondottan, de megtanultunk benne élni, mozogni. Volt egy hosszú folyosó, ahol kb. 2 méterenként volt egy-egy fényfolt. Valahonnan fentről jött. A folyosón végig egy hosszú polcszerűség. A tesóm oda, az egyik fényfolt alá lepakolta a sminkjeit, minden reggel mielőtt elment volna munkába, ott kifestette magát. Mindenki meg volt barátkozva a hellyel, csak én nem találtam benne a helyem. Közben folyamatosan féltem, és végül kiderült, hogy nem hiába, hisz jöttek valakik, s mi elmenekültünk valahogy.
Aztán egy kisebb, sötétebb, szűkösebb zárt helyen voltunk, valahol egy pincében. Ez egy kocsma volt és épp szilveszteri bulit tartottak. Üres volt az egész hely, csak a főnök volt ott. Furcsamód oda nem azokkal mentem, akikkel együtt megmenekültem, hanem Rebekával és egy sráccal. A bulit ingyenesnek hírdették, de mégis kellett adjunk pénzt a főnöknek, hogy vegyen véres-májast. Féltünk, hogy ott is megtalálnak, de nem mentünk el, és próbáltuk jól érezni magunkat. Rebekáék táncoltak, a főnök engem is megfogott, s maga után ráncigált egy agresszív, nagy ívű, energikus táncba. Ő érezte a legjobban magát.
Címkék:
buli,
félelem,
fény,
Rebeka,
smink,
sötét,
szilveszter,
tánc,
tesóm,
véres-májas
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)