59

A lengyelekkel voltunk egy vendéglőben, ami úgy nézett ki, mint egy zakopanei vendéglő, csak épp Romániában volt, mi voltunk a házigazdák. Leültünk, ettünk, s indulás előtt a banda nagy része el akart menni a WC-re. Óriási sor lett a lányvéce előtt, de én észrevettem, hogy Alina máshová megy, a vendéglő bejárata fele. Amikor visszajött, én is felálltam, s elmentem abba az irányba. Könnyen megtaláltam a WC-t, nagyon nagy volt és csak egy lány volt bent. Mire végeztem és kezet mostam, ő már ott volt, ahol a tükrök és csapok vannak, imádkozott. Ez a helyiség ugyanis sokkal nagyobb volt, mint egy normális mosdónak ez a része, a bejárattal szemben egy nagy kép volt valami istenségről, akit még életemben nem láttam, egy rakás gyertya meg még valami dísztárgyak. A másik két falon pedig egy csomó csap meg tükör. Megtöröltem a kezem és néztem, hogy mi a fene van ott, hallgattam, hogy vajon milyen nyelven imádkozik ott az emelvényen [amin a gyertyák voltak] térdelve. Életemben nem hallottam azt a nyelvet. Befejezte, majd felém fordult, kézbe vette a jobb kezemet, megvizsgálta a tenyeremet s valami jóslatszerűt mondott, aztán elővett egy papírt, s megmutatta, mit ír rajta, lefordította, ekkor rájöttem, hogy hasonlít ez a nyelv a lengyelre, s mondta, hogy igen, rokonnyelvek, csakhogy ez, amit ő beszél már nagyon ritka, csak itt az országban beszélik páran és valahol dél-nyugatra még egy helyen, de csak a hegyekben, pedig az istenségnek ez az igazi nyelve és csak ezen lehet vele kommunikálni. Megköszöntem a jóslatot, s indultam vissza a többiekhez. Ekkor láttam, hogy a vendéglőben ebédelő emberek nagy része meg volt őrülve. A vendéglőből hirtelen erdő lett, minden észnél levő ember rohant, a többiek, akik zombiszerűvé váltak, ballagtak, és próbálták elfogni az észnél levőket. Rájöttem egyből, hogy azok őrülnek meg, akiknek jósolt a lány, s féltem, mert nem tudtam, mennyi időm van még, amíg elvesztem az agyam. Addig is, gondoltam, segítek a társaimon, kötelességem megvédeni a lengyeleket. Mondtam Alinának, hogy aki lassú, azt fejbe kell ütni. Kezdtük püffölni őket, sokan kiterültek a földre s álomba szenderültek, de mind jöttek újak s újak. Ordítottam közben a lánynak, hogy ez a jóslata miatt van, direkt csinálta vagy nem tudta, hogy ilyen hatása van? Ekkor ő is rájött, hogy az istensége valami gonosz dolog és segíteni próbált, de csak úgy elméletben. A következő pillanatban a vendéglő bejáratánál voltunk, ami egy könyvesbolt volt, ott rohantunk a lengyelekkel együtt, és sikerült kiérnünk az utcára, ahol várt egy szekér [olyan mint amivel a cigányok utaznak]. A lányt is vittük, és néztem, hogy mennyire felelőtlen, mennyire fiatal s mennyire élőek azok a sötét szemek azon a szép, szimmetrikus arcon. Olyan indiai arca volt, mindkét kezén henna rajzok, hosszú, egyenes szoknya, gyöngyös szandál, és a hajában is volt valami fém+drágakő ékszer.

35

Sófalván voltam és két kutyánk volt, egy kisebb, gyorsabb meg egy nagyobb, öregebb, fáradtabb. Valamiért nagytatám nagyon megharagudott rájuk, és el akarta őket verni, de olyan istenesen. Én megijedtem, sírtam, s nem tudtam, mit tegyek, hogy segíteni tudjak a kutyákon. Ők nem is érezték pontosan, mekkora veszélyben vannak. Már a kertben voltunk, tatám már elvett egy jó nagy botot, én meg sírva könyörögtem, hogy hagyja, engedjem el a kutyákat, legalább menekülni legyen esélyük, mert ha meg vannak kötve, nagyon egyenlőtlen a mérkőzés. Végül megengedte, én előbb a kicsit oldottam el, az neki is eredt gyorsan a kerítésnek, de megállt, amikor észrevette, hogy a másik csak lassan cammog. Én meg ordítottam a kutyának, hogy siessen, mert jobb lesz az úgy, és az volt az érzésem, a kutya pontosan tudja, mi történik, de valahogy büszkeségből megy olyan lassan, mintha tudná, hogy semmiért sem hibás, és ha elverik, a gazdának a lelkiismeretén fog száradni a tette. Ekkor felköltöttem magam, mert már nem bírtam a félelmet.

17

Kolozsváron meg akartam látogatni valakit, de a tömbház előtt találkoztam egy öreg bácsikával, aki nagy csomagokat cipelt, és gondoltam, segítek neki. A szomszéd lépcsőházba kellett menni, a legfelső emelet utolsó ajtajához. Bevittem neki, és letettem a földre a dolgokat, s mire visszafordulok, hát a bácsika bezárja az ajtót, és nem akar kiengedni. Ezt követően kissé halvány az egész, a lényeg az, hogy én próbálok menekülni, ő nem enged, sőt, jön utánam, meg akar fogni vagy nem tudom, de nem is akarom tudni, csak szabaduljak ki innen. Végül valahogy elbújok egy asztal alá, ahol nem lát, és kicsit megnyugszik azért, mert nem talál. A kulcsokat leteszi az asztalra, pont a fejem fölé, és bemegy a konyhába. Én meg azon gondolkozom, hogy vegyem el őket, hogy ne hallja meg, hogy ne tudja meg, hol vagyok, meg egyáltalán hogy találom meg a kulcscsomón a bejárati ajtó kulcsát? És mi lenne ha előbb a konyhaajtót próbálnám bezárni?

12

A tesóm és még néhány ismerős. Előbb egy tágas, furcsa belső térben voltunk, sötét volt, de jól ismertük, ott laktunk. Mindenki megszokta előbb-utóbb, és nem szerettük kimondottan, de megtanultunk benne élni, mozogni. Volt egy hosszú folyosó, ahol kb. 2 méterenként volt egy-egy fényfolt. Valahonnan fentről jött. A folyosón végig egy hosszú polcszerűség. A tesóm oda, az egyik fényfolt alá lepakolta a sminkjeit, minden reggel mielőtt elment volna munkába, ott kifestette magát. Mindenki meg volt barátkozva a hellyel, csak én nem találtam benne a helyem. Közben folyamatosan féltem, és végül kiderült, hogy nem hiába, hisz jöttek valakik, s mi elmenekültünk valahogy.
Aztán egy kisebb, sötétebb, szűkösebb zárt helyen voltunk, valahol egy pincében. Ez egy kocsma volt és épp szilveszteri bulit tartottak. Üres volt az egész hely, csak a főnök volt ott. Furcsamód oda nem azokkal mentem, akikkel együtt megmenekültem, hanem Rebekával és egy sráccal. A bulit ingyenesnek hírdették, de mégis kellett adjunk pénzt a főnöknek, hogy vegyen véres-májast. Féltünk, hogy ott is megtalálnak, de nem mentünk el, és próbáltuk jól érezni magunkat. Rebekáék táncoltak, a főnök engem is megfogott, s maga után ráncigált egy agresszív, nagy ívű, energikus táncba. Ő érezte a legjobban magát.

8

Megint túl későn keltem fel ahhoz, hogy tisztán emlékezzek az álmaimra, de egy annyi még megmaradt, hogy egyikben egy szobában voltam egy csomó idegennel.. mintha múzeum lett volna, mindenki sétált, minden sarokban volt valami. A bökkenő csak ott van, hogy egyik sarokban kérdésekre kellett válaszolni. Mindenki egy olyan témából kapott kérdést, amihez ért, de minden kérdés nehéz volt. Előttem volt egy csaj, akit filozófiából kérdeztek, valami olyasmit, amit ő sem tudott és én sem tudtam volna, s be voltam szarva, hogy tőlem is biztos olyant kérdeznek, amit nem tudok, s mindenki azt fogja gondolni, hogy milyen buta egy ember, olyan témát kapott, amihez ért, s mégsem tudja..
Egy másik álmom vonathoz, állomáshoz, jegyvásárláshoz, csomagokhoz és kereséshez/meneküléshez kötődik, de már nem emlékszem rendesen.

3

Azt hiszem, ismétlődő álom, de az is lehet, hogy csak álmomban volt deja-vu érzésem. Valami furcsa játék volt, de igazi, halálos játék. Hárman voltunk, két ismeretlen férfi meg én [álmomban én is férfi voltam], és megadott játékszabályok alapján kellett kinyírnunk egymást. Vér, erőszak, halálfélelem, bújdosás, rémület.. Talán egypárszor meg is haltam.. Máskor meg az volt az érzésem, hogy mindez csak egy számítógépes játék, de én túl erősen beleélem magam [ami amúgy igaz szokott lenni, ezért nem játszom ilyesmit a valóságban]. Máskor meg rettenetesen féltem és nem értettem, miért csináljuk ezt az egészet.

Amúgy meg észrevettem, hogy ha fázom, akkor rossz álmaim vannak.

66

Remalom: eloadast csinaltunk valahol szabadteren, egy kertben talan, egy fa alatt.. Valaki meg fent volt, a fan, es druzsbaval vagta rank az agakat. A tanarunk mindegyre benezett, lam hogy allunk, mosolygott, s ment vissza kocsmazni, mi meg be voltunk szarva a felelemtol. Az aszfaltban talaltunk regi penzeket.