53

Kolozsváron voltam, de olyan Sófalvaszerű volt a hely: dombos, kicsi és aszfaltozatlan. Külföldi vendégeink voltak, 3 különböző épületben laktak, ezért állandóan úton voltam. Közben meg dolgoznom is kellett, tehát mindegyre visszatértem abba az épületbe, ahol a munkám volt. Ott voltam akkor is, amikor valaki felhívott, hogy szerezzek neki szappant. Miután letettem a telefont, felálltam az íróasztalomtól és elsétáltam a fürdőbe. Becsuktam magam mögött az ajtót és gondolkoztam. Kezet mostam végül és elcsomagoltam a szappant. Azzal gyorsan el is húztam a csíkot onnan, mentem annak a szállására, aki a szappant kérte. Közben meg mindegyre az járt a fejemben, hogy holnap, amikor nem látja senki, visszateszem a szappant, és senki észre nem veszi. De igen, hisz ma este vagy holnap reggel még kezet fognak mosni az emberek, hiányolni fogják. S ha visszateszem, akkor rájönnek, hogy én vittem el, mégiscsak akkor jelenjen meg, amikor én munkába megyek? S ha még aznap este visszamegyek? Az nem lesz gyanús?

51

Egyik ismerősömnél voltam, valahol a 7. emeleten, egy sötét tömbházban. Egy másik barátja is ott volt, lassan besötétedett, és én indultam el. Kiléptem a lakásból, és észrevettem, hogy egy emelettel lennebb kijött egy lakásból egyik volt osztálytársam, akit rég nem láttam. Megijedtem, nem tudtam, hogy Kolozsváron lakik. Megálltam és hallgatóztam. Telefonált és nagyon szépen beszélt magyarul. Ebből azt szűrtem le, hogy biztosan régóta eljött Bukarestből, mert ott még eléggé törte a magyart. Végül úgy döntöttem, visszamegyek az imserősömékhez, hogy ne kelljen találkozzak a régi emlékkel.

30

Kolozsváron voltam a tesómmal, a tavalyi szombámban, és még vagy két emberrel bulit szerveztünk. Egy késelős bulit. A lényeg az volt, hogy előkészítünk egy csomó kést, és egymásba kell dobni. Nem szúrni, kizárólag dobni szabadott. El is jött a nagy nap, volt chips, süti, üdítő, a kések is szépen megmosva, lufik, minden, s végül a másik két szervező lelépett, ketten maradtunk a tesómmal s vártuk a vendégeket. 5-re kellett érkezzenek, nekem meg fél 6-kor el kellett mennem valahova. Végül egy kicsit késve meg is érkezdett Laci egy ismerősével. Azt mondta, a többiek utolsó percben visszamondták. Ő is kicsit félve, zavartan mondta mindezt. Nem volt senkiben semmi lelkesedés, ezért végül a késelés helyett lufikkal puffoltuk egymást. Nem volt annyira élvezhető, de így mindenki megúszta épen. Én végül elmentem, és otthagytam a bulizó bandát.

18

Valahol a Mărăștiben voltam, kerestem valamilyen rendőrséget, hogy szerezzem vissza az autómat. Közben sütött a nap, szép tavaszi (nyári?) délután volt, amikor cseppet sincs hőség, csak olyan szép kellemes idő. És végig telefonáltam, mamámmal beszéltem. Ennek ellenére rossz álom volt, rossz érzés volt telefonálni, rendőrséget keresni, rossz érzés volt az a tudat, hogy van autóm, de nem használhatom. Végig ideges voltam, nem tudtam nyugodtan beszélni mamámmal, mindegyre zavart amit mond, amit én mondok, amit csinálok, amit gondolok. Nem volt jó, na. Ilyenkor örülök az ébresztő hangjának, sajnos, csak addig tart, amíg észreveszem, mennyire fáradt vagyok.

17

Kolozsváron meg akartam látogatni valakit, de a tömbház előtt találkoztam egy öreg bácsikával, aki nagy csomagokat cipelt, és gondoltam, segítek neki. A szomszéd lépcsőházba kellett menni, a legfelső emelet utolsó ajtajához. Bevittem neki, és letettem a földre a dolgokat, s mire visszafordulok, hát a bácsika bezárja az ajtót, és nem akar kiengedni. Ezt követően kissé halvány az egész, a lényeg az, hogy én próbálok menekülni, ő nem enged, sőt, jön utánam, meg akar fogni vagy nem tudom, de nem is akarom tudni, csak szabaduljak ki innen. Végül valahogy elbújok egy asztal alá, ahol nem lát, és kicsit megnyugszik azért, mert nem talál. A kulcsokat leteszi az asztalra, pont a fejem fölé, és bemegy a konyhába. Én meg azon gondolkozom, hogy vegyem el őket, hogy ne hallja meg, hogy ne tudja meg, hol vagyok, meg egyáltalán hogy találom meg a kulcscsomón a bejárati ajtó kulcsát? És mi lenne ha előbb a konyhaajtót próbálnám bezárni?