A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mama. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mama. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. június 13., szerda

63

Fáztam az éjjel. Ezt onnan lehet tudni, hogy nagyon rosszat álmodtam, ráadásul még a torkom is fáj.
Sófalván voltunk, a tesómmal, néhány baráttal [aki a valóságban nem létezik - vagyis hogy vannak barátaim, csak nem azok, akik álmomban voltak, azok nem léteznek], és mamáéktól elindultunk egyet. Előbb még benéztünk a kis unokatesómhoz, elvettünk onnan valamit és elindultunk. Pár pillanatra rá már változott a helyszín is, az emberek is. Egy nyílt mezőn voltam, közepén egy nagy tóval. Ott volt mamám, az unokatesóm, nagybátyám és még néhány rokon, ezen kívül pedig egy rakás gyerek, olyan 5-13 évesek. Sokan voltak. Aztán egyszercsak rájöttünk, hogy valami idegen erő belemászik az emberekbe, nem szabad hozzáérni senkihez, s ha valakin azt látjuk, hogy furcsán néz ki vagy furcsán viselkedik, le kell lőni. Kicsit mint az 59-es álmom. Kénytelenek voltunk lelőni egy csomó gyereket, közben meg úgy fájt megtenni. Néha lehetett látni, ahogy ez az idegen erő egy óriási kígyó formájában kiugrik valamelyik gyerek hasából és bemegy egy másikba vagy épp a tóba, hogy tudjon aztán meglepni, de elég volt az, hogy az unokatesóm [róla nem vettük észre, mikor lett veszélyes] hozzáért mamámhoz. Nagybátyám mondta, hogy lőjem le őket, én meg csak néztem és nem tudtam, mit tegyek. Akit lelőttünk, az abban a pillanatban el is tűnt, és már csak ők ketten maradtak, mamám és az unokatesóm, nagy mosollyal az arcukon lebegtek a tó fölött [ilyent is tudtak a fertőzöttek]. Mikor rávettem volna magam, hogy lelőjem őket, eltűntek, mintha elmenekültek volna egy más világba, és tudták, hogy bármikor visszajöhetnek értünk.

2012. május 19., szombat

55

Mamával repülővel jöttünk haza Angliából. Kétszer kellett váltani, egyszer Párizsban. Épp ott voltunk, leszálltunk a gépről, és kerestük, hol kell felszállni a következőre. Mama nagyon nehezen ment és nem is látott rendesen. Már idegesített. Sorbaálltam az információnál, de az előttem lévő ember is ugyanazt kérdezte, tehát én már nem érdeklődtem. A 7-es vágányra kellett állni. Lementünk a lépcsőn egy hosszú folyosóig, ahonnan 15 méterenként újabb lépcsők vittek le a vágányokra. Elindultunk az egyiken lefele, Mama még ott cammogott a lépcső közepén, mire én leértem, és észrevettem, hogy a 6-osnál vagyunk, a 7-es eggyel arrébb van. Ideges lettem, elindultam gyorsan fel, ordítottam Mamának, hogy fordulhat is vissza és siessen, mert mindjárt indul a metró. Ekkor már tudtam, hogy ezek a metrók kivisznek direkt a repülőhöz, mint máshol a buszok. A lépcső tetején találkoztam egy barátnőmmel, és együtt siettünk ezentúl. Mamát hátra hagytuk, ha jön, jó, ha nem, az ő baja. Mire kiértünk a repülőkhöz, láttuk, hogy 4 összekapcsolt repülő most szállt fel, szétvállnak egymástól és szerre felrobban az összes. Majd felszáll a következő 4, amelyik között az is, amelyikkel nekünk kellett volna mennünk, szétválnak s felrobbannak. Összenéztünk ijedten, s elindultunk megkeresni Mamát.

2012. január 23., hétfő

18

Valahol a Mărăștiben voltam, kerestem valamilyen rendőrséget, hogy szerezzem vissza az autómat. Közben sütött a nap, szép tavaszi (nyári?) délután volt, amikor cseppet sincs hőség, csak olyan szép kellemes idő. És végig telefonáltam, mamámmal beszéltem. Ennek ellenére rossz álom volt, rossz érzés volt telefonálni, rendőrséget keresni, rossz érzés volt az a tudat, hogy van autóm, de nem használhatom. Végig ideges voltam, nem tudtam nyugodtan beszélni mamámmal, mindegyre zavart amit mond, amit én mondok, amit csinálok, amit gondolok. Nem volt jó, na. Ilyenkor örülök az ébresztő hangjának, sajnos, csak addig tart, amíg észreveszem, mennyire fáradt vagyok.

2009. december 27., vasárnap

81

Csomagolok, csomagolok sietve, közben mindegyre kérdem mamámtól, hogy hánykor van a vonat, azt mondja, nem tudja, megkérem nézze meg, de nem teszi, csak nyugtat, hogy úgyis elérem, sőt még otthon maradhatok akár két órát is, mert biztos csak utána van a vonat. És azzal én is megnyugszom, leveszek a tempóból, még kávézunk egyet [én amúgy nem kávézom]. Mikor végre elindulok,és elgyalogolok Parajdra az állomásig, kiderül, hogy félórája ment el az utolsó vonat Balavásár fele [ha jól tudom, ott nem is megy át a vonat]. Kétségbeesés, idegesség..

_____________________________________________________
You are what you dream.