suru

mint sűrű, mert gyakran álmodom mostanában. vagyis reggel van időm ülni az ágyban és végiggondolni az egészet, s így kevésbé felejtem el.

a mai álmodott offline üzenet valójában egy komment volt az előbbi bejegyzésemhez. az illető azt kommentelte (álmomban), hogy örvend, hogy ilyen fontos személy az életemben.

és maga az álom: Szentgyörgyön vagyok, néném házának udvarán. Valami Karácsonyhoz hasonló ünnep van, mert gyerekek jönnek az utcán, énekelni akarnak, én meg arra gondolok, be kéne zárjam a kaput, hogy ne jöjjenek be hozzánk. Az udvaron vagyunk többen, vendégek, és valaki néha-néha hoz egy tányér tésztát, és én mindig megeszem. A második után a többiek kicsit furcsán néznek rám, de nekem nagyon ízlik, nem érdekel az ő véleményük. Aztán elindulok a kapu felé, hogy zárjam be, ne zavarjanak azok a gyerekek, akik pénzt akarnak megmi - ez most nagyon rosszul hangzik nekem, de teljesen így gondolkoztam álmomban. S látom kint van az utca túlsó felén anyu meg néném valamit beszélgetnek, szal nem zárhatom ki őket. Itt már nem emlékszem pontosan. Ez a Szentgyörgy más, mint az igazi, de már álmodtam ilyennek máskor is. Szóval nemtom mit akarok pontosan, de odamegyek anyuékhoz, valami gödörben vannak lent és beszélgetnek. Ugyanakkor asszem itt van egy buszmegálló és néném a buszt várja. És szomorú és nem értem miért. Egyik se beszél velem, pedig én kérdeznék. Mintha bátyám is megjelenne, aztán elindulok az utcán másik felé, s asszem öcsém is velem van, fogom a kezét. Az utcák olyanok mint egy faluban, nincs beton megmi. Egyszer csak megáll egy autó, elállja az utat, Kriszti és Beáta ülnek benne, Kriszti kedvesen rámköszön, kérdi hogy vagyok. Mondom köszönöm jól, és te? Erre kérdi hogy megyek-e Tusnádra. Valami rémlik, hogy egy koncertre el akarok menni, de nincs szándékomban maradni egész héten. S elkezdünk beszélgetni. Közben szorítom öcsi kezét, nehogy elmenjen mellőlem, mert sok autó jár erre, nagyon kell vigyázzak rá. Még valaki beül hátul az autóba, lényegtelen. Aztán Kriszti s Beáta kiszállnak, bemegyünk egy házba, pontosabban a folyósóra, a lépcsőkön beszélgetünk (asszem a Kriszti háza). Egy adott pillanatban románul kezdek beszélni anélkül, hogy észrevegyem. Furcsán néznek rám, visszaváltok magyarra s mondogatom, hogy nemtom mi van velem. Aztán eszembe jut, hogy ezek szegények úton vannak valamerre s én visszatartom őket, Beáta kicsit úgy néz, mintha nem érezné jól magát, nem akar itt ülni. S akkor összekapom magam s mondom hogy jaj, menjenek nyugodtan tovább, ott hagyták az autót az út közepén megmi. S mikor kimegyünk azt is hozzáfűzöm, hogy Beátának nagyon szép a haja, mint egy színésznőnek egy sorozatból s kacagok mellé. De sután sikerül. Aztán rájövök, hogy eltűnt öcsém. Kezdek járkálni az utcákon, s valakivel találkozom a folyóhoz közel, mondom, hogy nincs meg öcsém. Aztán megjelenik kisöcsém, jön ki a folyó mellől, ott volt. Valamit megkérdez tőle ez a másik személy és öcsém nagyon furcsán válaszol, valamit mutogat a kezével, ami nagyon nem logikus. És mintha egy videót néznék és valaki magyarázza hogy ez a viselkedés egy komoly betegség szimptómája. Ettől nagyon megijedek, de valójában nem hiszem hogy az volna. Csak mind nagyon fáradtak vagyunk.