100

Budapesten voltunk, Marcinal laktam, Kataval jartam mindenhova. Nehany napunk volt meg hatra, s epp azt neztuk, hogy tul sok a cucc, nem fog minden beferni a csomagba. Ja es repulovel akartunk visszajonni.
Egyik reggel egyedul elhuztam a csikot otthonrol, amig mindenki aludt. Valami olyan erzes volt bennem, hogy ha nem megyek el, bezarnak, miutan megebrednek, es egesz nap egyedul leszek. Nem is Katatol vagy Marcitol feltem, hanem valami idosebb nagyneniktol [?!]. Megtalaltam egy uzletet, s vegul ott ragadtam. Jottek a nagynenik, de ok is lealltak nezelodni. Majd megjelent Kata, es atment az egesz vasarlasba. De kezdtem rosszul erezni magam, s hirtelen feny derult ket betegsegemre. Elindultam hazafele, kozben megneztem a telefonom, s volt egy csomo nem fogadott hivasom, kulonbozo szamokrol, persze, rogton csengett megint, Marci volt, kisse depressziosan es kovetelozoen. Letettem, s mondtam Katanak, hogy jobb ha hazamegyek, s ekkor vettem eszre, hogy valami sotetbarna potty mozog a karomon, jon felfele. Nem tudtam lerazni, aztan rajottunk, hogy nem csak egy van, mindket karom tele van bor alatt mozgo, anyajegy-szeru bogarakkal. Kata azt mondta, ez is egy betegseg, valoszinuleg a szememtol van, es surgosen menjek vissza Kolozsvarra. Eldontottem, masnap gepre ulok, s azzal rohantam haza. Beertem a tombhazba, s szaladtam felfele a lepcsokon. Minden emelet nagyon hasonlitott a masikra, es nem szamoltam, hanyat mentem fel. Felneztem, hatha rajovok abbol, hogy hany emelet van meg felfele. Volt vagy harom, s tudtam, hogy egynel tobbet mentem fel. Megszamoltam gyorsan, hany emelet van alattam, ott is volt ketto. Furcsalltam, hogy hat emeletes az epulet, de nem volt idom ezzel foglalkozni, nagy nehezen eszembe jutott, hogy Marci a masodikon lakik, igy lementem a masodikra, es ekkor megebredtem. Reg nem volt ennyire tiszta es pontos remalmom.

suru

mint sűrű, mert gyakran álmodom mostanában. vagyis reggel van időm ülni az ágyban és végiggondolni az egészet, s így kevésbé felejtem el.

a mai álmodott offline üzenet valójában egy komment volt az előbbi bejegyzésemhez. az illető azt kommentelte (álmomban), hogy örvend, hogy ilyen fontos személy az életemben.

és maga az álom: Szentgyörgyön vagyok, néném házának udvarán. Valami Karácsonyhoz hasonló ünnep van, mert gyerekek jönnek az utcán, énekelni akarnak, én meg arra gondolok, be kéne zárjam a kaput, hogy ne jöjjenek be hozzánk. Az udvaron vagyunk többen, vendégek, és valaki néha-néha hoz egy tányér tésztát, és én mindig megeszem. A második után a többiek kicsit furcsán néznek rám, de nekem nagyon ízlik, nem érdekel az ő véleményük. Aztán elindulok a kapu felé, hogy zárjam be, ne zavarjanak azok a gyerekek, akik pénzt akarnak megmi - ez most nagyon rosszul hangzik nekem, de teljesen így gondolkoztam álmomban. S látom kint van az utca túlsó felén anyu meg néném valamit beszélgetnek, szal nem zárhatom ki őket. Itt már nem emlékszem pontosan. Ez a Szentgyörgy más, mint az igazi, de már álmodtam ilyennek máskor is. Szóval nemtom mit akarok pontosan, de odamegyek anyuékhoz, valami gödörben vannak lent és beszélgetnek. Ugyanakkor asszem itt van egy buszmegálló és néném a buszt várja. És szomorú és nem értem miért. Egyik se beszél velem, pedig én kérdeznék. Mintha bátyám is megjelenne, aztán elindulok az utcán másik felé, s asszem öcsém is velem van, fogom a kezét. Az utcák olyanok mint egy faluban, nincs beton megmi. Egyszer csak megáll egy autó, elállja az utat, Kriszti és Beáta ülnek benne, Kriszti kedvesen rámköszön, kérdi hogy vagyok. Mondom köszönöm jól, és te? Erre kérdi hogy megyek-e Tusnádra. Valami rémlik, hogy egy koncertre el akarok menni, de nincs szándékomban maradni egész héten. S elkezdünk beszélgetni. Közben szorítom öcsi kezét, nehogy elmenjen mellőlem, mert sok autó jár erre, nagyon kell vigyázzak rá. Még valaki beül hátul az autóba, lényegtelen. Aztán Kriszti s Beáta kiszállnak, bemegyünk egy házba, pontosabban a folyósóra, a lépcsőkön beszélgetünk (asszem a Kriszti háza). Egy adott pillanatban románul kezdek beszélni anélkül, hogy észrevegyem. Furcsán néznek rám, visszaváltok magyarra s mondogatom, hogy nemtom mi van velem. Aztán eszembe jut, hogy ezek szegények úton vannak valamerre s én visszatartom őket, Beáta kicsit úgy néz, mintha nem érezné jól magát, nem akar itt ülni. S akkor összekapom magam s mondom hogy jaj, menjenek nyugodtan tovább, ott hagyták az autót az út közepén megmi. S mikor kimegyünk azt is hozzáfűzöm, hogy Beátának nagyon szép a haja, mint egy színésznőnek egy sorozatból s kacagok mellé. De sután sikerül. Aztán rájövök, hogy eltűnt öcsém. Kezdek járkálni az utcákon, s valakivel találkozom a folyóhoz közel, mondom, hogy nincs meg öcsém. Aztán megjelenik kisöcsém, jön ki a folyó mellől, ott volt. Valamit megkérdez tőle ez a másik személy és öcsém nagyon furcsán válaszol, valamit mutogat a kezével, ami nagyon nem logikus. És mintha egy videót néznék és valaki magyarázza hogy ez a viselkedés egy komoly betegség szimptómája. Ettől nagyon megijedek, de valójában nem hiszem hogy az volna. Csak mind nagyon fáradtak vagyunk.

lila

Egyutt lakunk egy szobaban tobben, akar egy taborban. Egy szep lany betegen fekszik az egyik agyban. A bore mindenutt tiszta csillogo lila szinu, mintha egy gyonyoru ko volna, tokeletes. De nem tud megmozdulni, meg van dermedve. Leguggolok az agya melle es megfogom a kezet, mintha vigasztalni akarnam, kivarni vele egyutt, mig meggyogyul. De ahogy megerintem egy furcsa erzes kezd terjedni bennem: nem tudom mozgatni a kezem. Erzem ahogy fogom a lany kezet, de nem tudom mar elengedni, mert lassan megy ki belolem az ero, az akarat. Mielott teljesen elkabulnek, meg annyi energiam van, hogy szolok a tobbieknek: valasszatok el tole, mert nem tudok megszabadulni es hamarosan beszelni se fogok tudni... Es akkor a lany megmozdul es a masik kezet a bordam ala nyomja, a szivem fele, es a mozdulatlansag kitolt es nem tudok menekulni a gyonyoru csillogos lila boru lany fogasabol. Es senki nem nyul utanam. Hamarosan az en borom is gyonyoru lilan fog csillogni es teljesen mozdulatlan leszek.