16

A volt barátaimról álmodtam, nem épp mindegyikről, de elég sokról. Szürkületkor elbújtam Bukarestben egy árokba, zöld volt a fű és hűvös, én meg hosszú cigány szoknyában voltam. Az árok fölé egy kis sátrat emeltem, eléje pedig tüzet gyújtottam, és néha fulladoztam a füsttől, ami bejött a sátramba, de nem érdekelt, fontosabb volt az, amit csináltam. Lestem valamelyik exemet, és vártam, hogy észrevegyen.
Egy másik kép egy óriási bálteremben történik, el akarok menni a buliból, és elindulok nagy Hammupipőke ruhámban lefele a véget nem érő lépcsőn (nagyobb mint a BBTE főépületében). Észreveszi egyik exem, és utánam rohan, hogy maradj még. Én persze nem akarok..

29

Az éjjel két álmom is volt, de amikor felkeltem, csak az egyikre emlékeztem tisztán. De akkor épp nem tudtam leírni, mert kellett menjek órára. Aztán elfelejtettem. Most tiszta véletlenül jutott eszembe, hogy volt valami álmom az éjjel, és az istennek sem akar eszembejutni az, amelyikre tisztán emlékeztem a reggel. Viszont eszembejutott a másik. Sófalván játszódik, de nem arra a szép kis nyugodt falvacskára kell gondolni, amilyen valójában, hanem engedjük csak el a fantáziánk sötét felét, a negatívat, a szomorút. Ez a helyszín nagyon sötét és veszélyes. Épp bál van abban az óriási épületben, ahol szokott lenni. És épp ünnepnap van. Illik elmenni, mégha veszélyes, akkor is. Fogtam magam és elmentem. Sötétszürke ruhám mint a mesékben, nagyon bő és mesésen áll rajtam. Hajam kontyban, nyakamban és fülemben csillogó kis lógó mütymütyök. Magassarkúmban majdnem magabiztosan lépegetek. Az épületben óriási lépcsősor, nem tudom eldönteni, hogy szélesebb, mint hosszú vagy fordítva. Fehér bundakabátomat beadtam a ruhatárba, és elindultam felfele a lépcsőn. Semmi korlát. [azt kell tudni, hogy már nagyon sokszor elestem lépcsőn.. van egy ilyen jó szokásom.. igaz, hogy az utolsó ilyen eset már elég rég volt, de na..] Félelem volt bennem, de nem a lépcsők miatt, inkább csak egy ilyen általános érzés volt, ami ellepett, de már hozzá voltam szokva, ebben a malefic világban ez teljesen normális. A lépcsőkön is sötétség volt, és közben azt is láttam, hogy kint milyen hűvös és szomorú az idő.. éjszaka. A lépcsőken lépegettem felfele kis cipellőmben, de sehogy sem haladtam. Mintha a lépcső is mozgott volna, de ellentétes irányba. Mások jöttek-mentek fel-le, de ők rendesen haladtak. Tudtam, hogy fel kell érjek, mert ott kell megvárni azokat a valakiket, akik kell még jöjjenek. Egy egész férficsoportra vártunk, a sztárokra, a minden álmot megtestesítő pasikra. És őket meg kell várni, mert az a hagyomány, ezt így illik. Kínlódtam, kínlódtam, aztán megelégeltem, és elindultam lefele. Ugyanaz, nem haladtam egy cseppet sem. Odajött hozzám egy ismerős férfi, és megkért, még maradjak. Szó sem lehetett róla, csak a fehér bundakabátom kellett, és mentem.. De nem haladtam a sötét terem sötét és végtelen lépcsőjén.