48

Azt álmodtam, egyik órámra drámát írtam, előadás lett belőle, a tanár megnézett minden elkészült előadást, mindenkinek jegyet adott, csak az én munkámat nem tudta osztályozni, mert nagyon gyenge volt a konfliktus és a karakterek szempontjából, viszont nagyon tetszett a stílusa, a szavak, a mondatalkotás. Nem tudta eldönteni, hányast adjon, de tiszta volt számomra, hogy nem teljesítettem jól, és szégyelltem magam.

47

Katával buszoztam, valahova Kvár mellé mentünk egy falucskába, de nekem nem volt jegyem, és jöttek az ellenőrök. Nagyon meg voltam ijedve, és nem tudtam, mit csináljak, hogy lehet ebből kimászni. Végül azt mondták, úgyis tartunk egy szünetet egy patakparton, és ott elintézzük a problémát. Leszálltunk, szép, sűrű zöld fű, mint Herzog Woyzeckjének utolsó jelenetében, sok ember sétálgatott, és ahogy ott álltam egy helyben, fejlesütve, idegesen, hozzám jön valaki egy fekete hátizsákkal. Egyik tanárom. És megölel, megcsókol, és azt mondja, minden rendbe jön. Aztán elkezdi mondani, hogy mindigis tetszettem neki és meg örülök magamban.

46

Azt álmodtam, hogy az admin néni körbejárta az egész bentlakást, minden szobába bekopogott, és mindenkinek el kellett mesélnie az életét. Nálunk a szobatársam kezdte, és valamiért azt is elmondta, hogy 2007 óta ír blogot, eleinte anoním módon, mostanság már teljesen nyilvánosan. Én meg közben azon törtem a fejem, és nagyban számolgattam, hogy vajon mikor is kezdtem blogot írni...

45

Bulit rendezett az egyetem, itt fent volt a Hasdeuban, a Tovani nevű bolt helyén egy csűr/pince alakú kocsmában. A tesóm segített készülődni, kisminkelt, adott fülcsit, rúzst stb. Éjjel fél 12 volt, mire elindultam, de napfény volt kint. Útközben találkoztam egyik tanárnőmmel, ő is oda indult, de nem vártam meg. Világos farmerben voltam és egy nagyon magas pár cipőben, asszem világosszürke volt egy rózsaszín csíkkal rajta. Alig tudtam lemenni a sok lépcsőn, és amikor leértem, meglepődtem, hogy milyen kevesen vannak. Aztán megállapítottam, hogy későre értem oda, egy félórával korábban biztos sokkal többen voltak. Találtam három ismerőst három különböző csoportban, az egyik Csilla volt, a másik egy csaj, aki a sulinkban végzett, Andra, de én a harmadikhoz mentem oda, aki médiát tanult, de akiről reggel már nem tudtam, ki volt. Vele buliztam.

A másik álmomban egy kis gokart kocsit vezettem egy Sófalvához hasonló helyen, éjjel. Egy kanyar után jobbra is lehetett menni, balra is, észrevettem, hogy jobbra valami rendőrök állnak, ezért balra mentem, és persze, hogy azonnal beültek a kocsiba, és tekerték utánam. Végül a régi sulim udvarán voltunk, Bukarestben, de úgy nézett ki, mint egy gyár, zárt volt, sötét és rozsdás, ott beszélgettem a rendőrökkel.

44

Otthon voltunk M-szal, nálunk otthon, de egy vendégünk is volt, akiknek M azt magyarázta, hogy ő miért jobb, mint a vendég. Álltak az emeletes ágy mellett, én meg az ágy végén valahogy felmásztam. Könnyen ment, rutinom volt már benne. Felmásztam, összeszedtem a dolgaimat [nem tudom, pontosan mit], és azzal le is szálltam. Közben a vendég magyarázta, hogy ezzel nem értek egyet, minden bizonnyal én vagyok jobb nálad. Bementem a fürdőbe, de mintha nem a mi fürdőnk lett volna, mintha közös lett volna még ki tudja hány emberrel, családdal. Eltöltöttem ott valamennyi időt, mosdás, fog mosás, ilyenek, s mire kijöttem, azt láttam, hogy M felugrik 3 méter magasba, és a talpával egyenesen a vendég fejére ereszkedik le, teljesen összenyomja a vendéget, és az eltűnik a talpa alatt, mintha nem is lett volna. Aztán M félreáll, a vendég pedig visszanyeri eredeti alakját, és ezúttal ő ugrik fel, lemegy az egész történet még egyszer, de most M tűnik el. 

A következő pillanatban Ang.-val jártam a várost, megmutatott minden tejterméket áruló boltot, mindegyikhez volt kulcsa a titkos ajtóhoz, és mindenikről elmondott egypár dolgot. Én egyik alkalommal meg mertem kérdezni, hogy meg lehet-e kóstolni a telemeat, mire ő szigorúan rám nézett [és az elárusító is], és azt mondta, hogy nem, nálunk csak egyetlenegy terméket lehet megkóstolni: ezt a nagyon sós telemeat. Egy kis undor is érződött a hangján.

Hirtelen a nagynénim lakásában voltam, vagyis egy ismeretlen lakásban, amiről tudtam, hogy az a nagynénimé, és valaki sminkelt. Aztán valaki felugrott a fejemre, és meg eltűntem a talpa alatt, mint korábban M-ék. Őt is sminkelték, aztán valaki más az ő fejére ugrott, és ez így folytatódott, míg vagy 3-4 ember eltűnt. Amikor az utolsót is kisminkelték, félreállt, majd a talpa alól megjelenő valaki is félreállt, stb, míg végül én is visszanyertem eredeti alakomat. Azaz szinte az eredetit, mert a lábam már teljesen lapos volt, mintha csak azt taposták volna.

43

Megint suli, megint azok az emberek, akiket nemrég ismertem meg [lengyel+orosz csoport], de ezúttal a régi sulimban voltunk, Bukarestben. Egy hosszú, több éves programból tértünk vissza az iskolába. Osztályról osztályra jártam az elején, mintha nem kellett volna órára mennem, csak ellenőriztem, hogy a kicsik mind bementek-e a termekbe, a társaim közül a kisebbek megtalálták-e a termet, ahol órájuk lesz, s végül én is beültem a románba, leültem az ablak mellé. A lengyel+orosz csoportból csak Maria volt ott, a hátam mögött ült, főlem kicsit jobbra. Pont mögöttem az oszim ült, fején egy simléderes sapkával. A többiek között volt egypár velem egyidős ember, de legtöbben kisebbek voltak, még 12-13 évesek is voltak. Senkinek nem volt ez furcsa, itt ilyen vegyes osztályok voltak ezek szerint. Bejött a tanárnő is és elkezdődött az óra. Csak arra emlékszem még, hogy egy idő után biztatott minket, hogy menjünk délután kiállításokra, majd este bulizni, és szóljunk neki is, hogy hol bulizunk, mert jönne ő is. Amikor vége lett az óránknak, a napsütésből már zuhogás lett, úgy indultunk az egyik kiállításra, mintha Oxfordban lettünk volna.

42

Egy suliban voltunk egy új városban, valami cserediák dolog lehetett. Egész nap ott kellett lenni, még akkor is, ha délután nem nagyon voltak programok. Délután hirtelen sötét lett és másnap reggelig úgy volt. Kb második-harmadik napom lehetett ezen az új helyen, mert nem tudtam még rendesen az utat hazafele, de megnyugtatott az, hogy nincs messze és hogy van GPS a telefonomon [ami amúgy nincs]. 2 körül éhes lettem, már sötét volt, de elmentem a kantinba, ami a sulinak az egyik terme volt, nem kellett kimenni az épületből, kifizettem a nemtomhány lejt, ettem, majd sétálgattam a sötét folyosókon. 4 körül megjelentek azok az emberek, akikkel együtt utaztam erre a helyre, eszeveszetten szaladtak, mint valami nyolcévesek, amikor kergetőznek, közben meg vigyorogtak, néha hátranéztek. Beültek egy terembe, én is beültem. Megkérdeztem, mi történik, és elmagyarázták, hogy most fognak ebédelni, mindjárt jön a tanárnő, és megkérdi, ki kér ebédet. Ingyen van, ha megvárod a 4 órát, ingyen van. Jött is a tanárnő, egy szigorú szemű fiatal nőci, aki egy ijesztő ráfagyott mosolyt viselt az arcán, testén pedig sötétkék kosztümöt. Tőlem is megkérdezte, kérek-e ebédet, én meg nem tudtam nemet mondani. Csirkecombot ettünk, nagyon kínos volt számomra, hogy minden zsíros, nincs szalvéta, ráadásul már nem fér belém egy harapás sem, pedig még a felénél sem vagyok. Nagy nehezen elfogyott a nagy része, és átsétáltunk egy másik terembe, ahol kézimunkázni kellett. Egy nappal korábban szép, fehér, hópelyhes képeslapokat készítettünk, azok még ott voltak egy panóra tűzdelve. Most a kis patakot [ami alig 20 centi átmérőjű volt és ott húzódott végig a teremben] kellett megtölteni sok-sok vízzel, hogy megnőjön akkorára, hogy az egész terem ússzon, és így megmeneküljön a kis hóember, ami csak vízen tud közlekedni. Ezzel párhuzamosan pedig elindultam haza. [Ez nagyon furcsa volt, mert tényleg egyszerre maradtam ott és mentem haza, mintha két különböző napot egyszerre éltem volna meg.] Nem használtam a GPS-t, de könnyen megtaláltam az utat.