2012. április 13., péntek

41

Valami táncworkshop volt profiknak, de én csak kísérőként voltam ott, talán szervező vagy csak egyszerűen 2-3 táncos jóbarátja. Katára emlékszem biztosan, ő ott volt profi táncosként. Egy magas ajtón kívül vártam, amíg szünetet tartanak, és hamar el is jött az a pillanat, amikor kijöttek, de nem szünet volt, csak kiderült, hogy nem elég a hely. Így én is láthattam, ahogy felváltva mindenki megmutat a többieknek egy mozdulatsort, ők be kell gyakorolják, majd következik egy másik táncosnak a mozdulatsora. Végül mégis tartottak egy szünetet, mert csoportmunka következett, aztán végül az lett belőle, hogy elkezdtek berendezni, átfesteni, bebútorozni egy szobát. Rózsaszín lett, elég érdekes dekorációkkal, fából, dobozokkal, masnikkal, tükrökkel, az alapszín mindenképp a rózsaszín, de nem rossz. Elmondták nekem is, hogy ezentúl ott fognak lakni, mind a tizenakárhányan, lassan-lassan  berendeznek mindenkinek egy ilyen szobát. Mara mondta mindezeket [egy elsőéves oroszos csajszi, akit nemrég ismertem meg], én meg ránéztem, s megkérdeztem, hogy miből fognak megélni, hisz Gyergyóban nincs olyan rengeteg munkahely... Bólogatott, hogy igazam van, aztán azt mondta, hogy hátha kerül valami.. Meg hát Katát hátha felveszik a színházba. A következő pillanatban már egy kis repülőben voltunk, azzal forgolódtunk az őszülő Gyergyó feje fölött s kiabáltunk bele a hűvös levegőbe.

2012. április 9., hétfő

40

Az évfolyamtársaimmal egy kötelező katonai kiképzésen kellett részt vegyünk, ráadásul háború szimuláció volt az egész és Sófalván történt. Kínlódva meneteltünk fel a havas dombon, próbáltuk tartani a lépést a férfiakkal, mind jól megtermett pasasok, mintha egy hollywoodi film amerikai hadseregéből pottyantak volna ebbe a havas tájba. Brindu késve érkezett, még nem volt átöltözve, úgy kuporgott az út szélén, nehogy észrevegye valamelyik főnök. Odasúgta nekünk, hogy ő nem szeretne beállni, amúgy sincs jó kondiban, fáradt meg minden, biztos nem bírná ki, s még csak az hiányzik, hogy kinyírja valamelyik ellenfél. 
Maga a harc gyorsan lement, az izgalomtól nem is tudtam követni, hogy mi történik, én mindig csak egy emberre tudtam koncentrálni, arra, akivel épp harcoltam. Egyszercsak szólt a főnök, hogy kész, vége, indulhatunk. Leereszkedtünk nagy vígan a dombról, s beültünk egy kocsmába. Igazi rusztikus kocsma volt, ahol kaját is lehetett kapni. Mondta valamelyik kolléga, hogy a főnök fizeti a kaját, bármit lehet rendelni. Megörültem a dolognak, és kezdtem mérlegelni, mit kívánok jobban: egy pizzat vagy valami jó kis almás salátát. Ekkor megébredtem, és csalódottan tapasztaltam, hogy se pizza, se saláta nincs reggelire.

2012. április 8., vasárnap

39

A fehér-fekete általábban több árnyalatú szürkét jelent, de én most igazi fehérben és feketében álmodtam, azaz egy fehér dombocskán jöttem lefele egy fekete körvonallal megrajzolt úton. Az út meg felemelkedett a hátam mögött, sodródott, gyűlt, hullámzott, mint minden rendes absztrakt festményben, s egyre inkább űgy néztem ki, mintha egy óriási hegyről ereszkednék le. Szép és békés volt az egész, mert én is egy kis fekete emberke voltam, hogy passzoljak a háttérrel.
Rövid kis elalvás előtti álom volt, amin könnyen lehet tudatosan változtatni, de a lucid dreamingesek szerint a REM álmokat is könnyen lehet, szóval nyugodt lélekkel teszem fel az álomblogra. Meg amúgy is az utóbbi időben nem nagyon emlékszem a rendes álmaimra, tehát na, itt egy féltudatos álom

2012. március 23., péntek

38

Olyant álmodtam, hogy ha leírom, kitör a botrány az egyetemen. Egy diák megerőszakolt egy tanárt, csak ennyit árulok el. Furcsamód mégsem volt ijesztő vagy szorongató érzés ezt álmodni, nem mondanám rémálomnak. Olyan nyugisan, lassan, táncszerűen történtek a dolgok, én meg abszolút külső megfigyelő voltam végig, mintha moziban lennék.

2012. március 21., szerda

Vendégálom

Álmomban anyu meg akart ölni. Azelőtt Ákossal csinált valami kisebb kegyetlenséget, erre nem emlékszem, de valami olyasmi lehetett, hogy lelocsolta vízzel. Engem keresztre akart feszíteni, átszúrni a lábam és a kezem, s meggyújtani alattam valamit, máglyaszerűen. Számára ez nem tűnt halálosnak. Ment körbe a házban, és mindenhova vizet fecskendezett, spray-vel, hogy más ne gyulladjon meg, de ahogy kint, a fal mellett fecskendezett, a víz átfolyt a falon, mintha nem is lenne ott semmi. Próbáltam elmenekülni Hunival, aki szintén nem vette komolyan a dolgot, de nem is próbált visszatartani legalább. Emlékszem egy dombra, amin van néhány fénypötty, s ez a domb látszott este a város közepéből; a tömbházak két oldalt az út mellé voltak építve, s ez a domb a fénypöttyökkel pont velünk és az úttal szemben volt, mint a mesékben. Aztán repülőre ültünk (anyu azt is telefecskendezte vízzel), de az egyik ülésnél nem fértünk, így átültünk. De a következő pillanatban ismét otthon voltam. Írtam  a gépen egy cikket valamelyik újságnak erről, de rájöttem, hogy nem lenne elég időm a megjelenésig. Átmentem anyuhoz, de már nem emlékszem, miről beszéltünk. Visszajöttem, s apu megölelt, s mondta a maga mindignekemvanigazam-stílusában, hogy "úgyse fogja megcsinálni, hát látod, hogy nincs magánál", de én tudtam, hogy meg fogja. Ekkor jutott eszembe, hogy hívom a rendőröket, és ekkor ébredtem fel.

Köszönöm, Virág, hogy feltehettem. :)

2012. március 5., hétfő

37

Az irodában voltam, Anna lement a gyűlésbe, a fehér almás laptopját az asztalon hagyta, én meg egyedül maradtam vele. Én közben készültem hazamenni, összeszedtem a dolgaimat, de gondoltam, előtte még átnézek a nagynénim irodájába [ő is egy emelettel lennebb dolgozott]. Ahogy mentem le a lépcsőn, láttam, hogy egy lenti irodából jön fel egy idős szőke nő mind az egész dundiságával. Feketébe volt öltözve. Kicsit furcsálltam a dolgot, mert fent csak mi voltunk, de hiába megy fel, mert nem fog ott találni senkit. Mégsem szóltam neki, lementem. Rövid időn belül amikor visszamentem, ott volt Anna és eszeveszetten kereste a laptopját. Valaki ellopta. Én nem mondtam semmit, mert hibásnak éreztem magam. Elvégre bezárhattam volna az irodát vagy szólhattam volna a nőnek, hogy nincs fent senki, nekem mondja, mit keres/kit keres. Nem szóltam bele az egész bolondulásba, még akkor sem, amikor már az egész épület tudott a lopásról, s mindenki fel volt háborodva. Végül a nagynénim oldotta meg a dolgot, beszélt a legeslegnagyobb főnökkel, aki furcsamód Markó volt, és kifizette a laptop árát, pedig semmi köze nem volt a lopáshoz.

2012. március 2., péntek

36

Egy hideg tavaszi reggel elindultam Hegyihez. Egy garázsban laktak valahol Bukarest szélén. Gondolkoztam, hogy mit vigyek neki, aztán eszembe jutott, hogy a kedvenc csokija a tejszínhabos Primola [pedig a valóságban nem ez], így hát azt vettem neki.