44

Otthon voltunk M-szal, nálunk otthon, de egy vendégünk is volt, akiknek M azt magyarázta, hogy ő miért jobb, mint a vendég. Álltak az emeletes ágy mellett, én meg az ágy végén valahogy felmásztam. Könnyen ment, rutinom volt már benne. Felmásztam, összeszedtem a dolgaimat [nem tudom, pontosan mit], és azzal le is szálltam. Közben a vendég magyarázta, hogy ezzel nem értek egyet, minden bizonnyal én vagyok jobb nálad. Bementem a fürdőbe, de mintha nem a mi fürdőnk lett volna, mintha közös lett volna még ki tudja hány emberrel, családdal. Eltöltöttem ott valamennyi időt, mosdás, fog mosás, ilyenek, s mire kijöttem, azt láttam, hogy M felugrik 3 méter magasba, és a talpával egyenesen a vendég fejére ereszkedik le, teljesen összenyomja a vendéget, és az eltűnik a talpa alatt, mintha nem is lett volna. Aztán M félreáll, a vendég pedig visszanyeri eredeti alakját, és ezúttal ő ugrik fel, lemegy az egész történet még egyszer, de most M tűnik el. 

A következő pillanatban Ang.-val jártam a várost, megmutatott minden tejterméket áruló boltot, mindegyikhez volt kulcsa a titkos ajtóhoz, és mindenikről elmondott egypár dolgot. Én egyik alkalommal meg mertem kérdezni, hogy meg lehet-e kóstolni a telemeat, mire ő szigorúan rám nézett [és az elárusító is], és azt mondta, hogy nem, nálunk csak egyetlenegy terméket lehet megkóstolni: ezt a nagyon sós telemeat. Egy kis undor is érződött a hangján.

Hirtelen a nagynénim lakásában voltam, vagyis egy ismeretlen lakásban, amiről tudtam, hogy az a nagynénimé, és valaki sminkelt. Aztán valaki felugrott a fejemre, és meg eltűntem a talpa alatt, mint korábban M-ék. Őt is sminkelték, aztán valaki más az ő fejére ugrott, és ez így folytatódott, míg vagy 3-4 ember eltűnt. Amikor az utolsót is kisminkelték, félreállt, majd a talpa alól megjelenő valaki is félreállt, stb, míg végül én is visszanyertem eredeti alakomat. Azaz szinte az eredetit, mert a lábam már teljesen lapos volt, mintha csak azt taposták volna.

43

Megint suli, megint azok az emberek, akiket nemrég ismertem meg [lengyel+orosz csoport], de ezúttal a régi sulimban voltunk, Bukarestben. Egy hosszú, több éves programból tértünk vissza az iskolába. Osztályról osztályra jártam az elején, mintha nem kellett volna órára mennem, csak ellenőriztem, hogy a kicsik mind bementek-e a termekbe, a társaim közül a kisebbek megtalálták-e a termet, ahol órájuk lesz, s végül én is beültem a románba, leültem az ablak mellé. A lengyel+orosz csoportból csak Maria volt ott, a hátam mögött ült, főlem kicsit jobbra. Pont mögöttem az oszim ült, fején egy simléderes sapkával. A többiek között volt egypár velem egyidős ember, de legtöbben kisebbek voltak, még 12-13 évesek is voltak. Senkinek nem volt ez furcsa, itt ilyen vegyes osztályok voltak ezek szerint. Bejött a tanárnő is és elkezdődött az óra. Csak arra emlékszem még, hogy egy idő után biztatott minket, hogy menjünk délután kiállításokra, majd este bulizni, és szóljunk neki is, hogy hol bulizunk, mert jönne ő is. Amikor vége lett az óránknak, a napsütésből már zuhogás lett, úgy indultunk az egyik kiállításra, mintha Oxfordban lettünk volna.

42

Egy suliban voltunk egy új városban, valami cserediák dolog lehetett. Egész nap ott kellett lenni, még akkor is, ha délután nem nagyon voltak programok. Délután hirtelen sötét lett és másnap reggelig úgy volt. Kb második-harmadik napom lehetett ezen az új helyen, mert nem tudtam még rendesen az utat hazafele, de megnyugtatott az, hogy nincs messze és hogy van GPS a telefonomon [ami amúgy nincs]. 2 körül éhes lettem, már sötét volt, de elmentem a kantinba, ami a sulinak az egyik terme volt, nem kellett kimenni az épületből, kifizettem a nemtomhány lejt, ettem, majd sétálgattam a sötét folyosókon. 4 körül megjelentek azok az emberek, akikkel együtt utaztam erre a helyre, eszeveszetten szaladtak, mint valami nyolcévesek, amikor kergetőznek, közben meg vigyorogtak, néha hátranéztek. Beültek egy terembe, én is beültem. Megkérdeztem, mi történik, és elmagyarázták, hogy most fognak ebédelni, mindjárt jön a tanárnő, és megkérdi, ki kér ebédet. Ingyen van, ha megvárod a 4 órát, ingyen van. Jött is a tanárnő, egy szigorú szemű fiatal nőci, aki egy ijesztő ráfagyott mosolyt viselt az arcán, testén pedig sötétkék kosztümöt. Tőlem is megkérdezte, kérek-e ebédet, én meg nem tudtam nemet mondani. Csirkecombot ettünk, nagyon kínos volt számomra, hogy minden zsíros, nincs szalvéta, ráadásul már nem fér belém egy harapás sem, pedig még a felénél sem vagyok. Nagy nehezen elfogyott a nagy része, és átsétáltunk egy másik terembe, ahol kézimunkázni kellett. Egy nappal korábban szép, fehér, hópelyhes képeslapokat készítettünk, azok még ott voltak egy panóra tűzdelve. Most a kis patakot [ami alig 20 centi átmérőjű volt és ott húzódott végig a teremben] kellett megtölteni sok-sok vízzel, hogy megnőjön akkorára, hogy az egész terem ússzon, és így megmeneküljön a kis hóember, ami csak vízen tud közlekedni. Ezzel párhuzamosan pedig elindultam haza. [Ez nagyon furcsa volt, mert tényleg egyszerre maradtam ott és mentem haza, mintha két különböző napot egyszerre éltem volna meg.] Nem használtam a GPS-t, de könnyen megtaláltam az utat.

Vendégálom

Megpróbálom megfogalmazni valaki másnak az álmát, mert érdekesnek tűnt, és ő sem tudta igazán megfogalmazni. Here goes:

Moszkvába repültünk, de vonaton voltunk. Egy kis busz vitt ki a reptéren a repülőig, de mintha taxi lett volna, a repülő pedig vonat. Jó érzés volt repülni, és örültünk, hogy Oroszországba megyünk, de amikor megérkeztünk Moszkvába, mindenhol angol feliratok voltak, és olyan New Yorknak tűnt a hely.

41

Valami táncworkshop volt profiknak, de én csak kísérőként voltam ott, talán szervező vagy csak egyszerűen 2-3 táncos jóbarátja. Katára emlékszem biztosan, ő ott volt profi táncosként. Egy magas ajtón kívül vártam, amíg szünetet tartanak, és hamar el is jött az a pillanat, amikor kijöttek, de nem szünet volt, csak kiderült, hogy nem elég a hely. Így én is láthattam, ahogy felváltva mindenki megmutat a többieknek egy mozdulatsort, ők be kell gyakorolják, majd következik egy másik táncosnak a mozdulatsora. Végül mégis tartottak egy szünetet, mert csoportmunka következett, aztán végül az lett belőle, hogy elkezdtek berendezni, átfesteni, bebútorozni egy szobát. Rózsaszín lett, elég érdekes dekorációkkal, fából, dobozokkal, masnikkal, tükrökkel, az alapszín mindenképp a rózsaszín, de nem rossz. Elmondták nekem is, hogy ezentúl ott fognak lakni, mind a tizenakárhányan, lassan-lassan  berendeznek mindenkinek egy ilyen szobát. Mara mondta mindezeket [egy elsőéves oroszos csajszi, akit nemrég ismertem meg], én meg ránéztem, s megkérdeztem, hogy miből fognak megélni, hisz Gyergyóban nincs olyan rengeteg munkahely... Bólogatott, hogy igazam van, aztán azt mondta, hogy hátha kerül valami.. Meg hát Katát hátha felveszik a színházba. A következő pillanatban már egy kis repülőben voltunk, azzal forgolódtunk az őszülő Gyergyó feje fölött s kiabáltunk bele a hűvös levegőbe.

40

Az évfolyamtársaimmal egy kötelező katonai kiképzésen kellett részt vegyünk, ráadásul háború szimuláció volt az egész és Sófalván történt. Kínlódva meneteltünk fel a havas dombon, próbáltuk tartani a lépést a férfiakkal, mind jól megtermett pasasok, mintha egy hollywoodi film amerikai hadseregéből pottyantak volna ebbe a havas tájba. Brindu késve érkezett, még nem volt átöltözve, úgy kuporgott az út szélén, nehogy észrevegye valamelyik főnök. Odasúgta nekünk, hogy ő nem szeretne beállni, amúgy sincs jó kondiban, fáradt meg minden, biztos nem bírná ki, s még csak az hiányzik, hogy kinyírja valamelyik ellenfél. 

Maga a harc gyorsan lement, az izgalomtól nem is tudtam követni, hogy mi történik, én mindig csak egy emberre tudtam koncentrálni, arra, akivel épp harcoltam. Egyszercsak szólt a főnök, hogy kész, vége, indulhatunk. Leereszkedtünk nagy vígan a dombról, s beültünk egy kocsmába. Igazi rusztikus kocsma volt, ahol kaját is lehetett kapni. Mondta valamelyik kolléga, hogy a főnök fizeti a kaját, bármit lehet rendelni. Megörültem a dolognak, és kezdtem mérlegelni, mit kívánok jobban: egy pizzat vagy valami jó kis almás salátát. Ekkor megébredtem, és csalódottan tapasztaltam, hogy se pizza, se saláta nincs reggelire.

39

A fehér-fekete általábban több árnyalatú szürkét jelent, de én most igazi fehérben és feketében álmodtam, azaz egy fehér dombocskán jöttem lefele egy fekete körvonallal megrajzolt úton. Az út meg felemelkedett a hátam mögött, sodródott, gyűlt, hullámzott, mint minden rendes absztrakt festményben, s egyre inkább űgy néztem ki, mintha egy óriási hegyről ereszkednék le. Szép és békés volt az egész, mert én is egy kis fekete emberke voltam, hogy passzoljak a háttérrel.

Rövid kis elalvás előtti álom volt, amin könnyen lehet tudatosan változtatni, de a lucid dreamingesek szerint a REM álmokat is könnyen lehet, szóval nyugodt lélekkel teszem fel az álomblogra. Meg amúgy is az utóbbi időben nem nagyon emlékszem a rendes álmaimra, tehát na, itt egy féltudatos álom