Rájöttem

ha nem alszom, nem álmodok

53

Kolozsváron voltam, de olyan Sófalvaszerű volt a hely: dombos, kicsi és aszfaltozatlan. Külföldi vendégeink voltak, 3 különböző épületben laktak, ezért állandóan úton voltam. Közben meg dolgoznom is kellett, tehát mindegyre visszatértem abba az épületbe, ahol a munkám volt. Ott voltam akkor is, amikor valaki felhívott, hogy szerezzek neki szappant. Miután letettem a telefont, felálltam az íróasztalomtól és elsétáltam a fürdőbe. Becsuktam magam mögött az ajtót és gondolkoztam. Kezet mostam végül és elcsomagoltam a szappant. Azzal gyorsan el is húztam a csíkot onnan, mentem annak a szállására, aki a szappant kérte. Közben meg mindegyre az járt a fejemben, hogy holnap, amikor nem látja senki, visszateszem a szappant, és senki észre nem veszi. De igen, hisz ma este vagy holnap reggel még kezet fognak mosni az emberek, hiányolni fogják. S ha visszateszem, akkor rájönnek, hogy én vittem el, mégiscsak akkor jelenjen meg, amikor én munkába megyek? S ha még aznap este visszamegyek? Az nem lesz gyanús?

52

A dramaturgiás évfolyamtársaimmal voltam [köztük volt egy srác is], bementünk egy boltba, amiből le lehetett menni egy lépcsőn, és lent több kocsma, bulizós hely, pizzázó meg minden ilyen volt. Mindenki megállt vásárolni előbb. A lányok mind vettek egy-egy táskát, egy-egy fülbevalót és valami söröket, aztán lementek bulizni, vitték magukkal a srácot is. Én még nézelődtem, végül kiválasztottam a legszebb táskát és fülbevalót. Ugyanolyan szövet táska meg hozzá illő fülbevaló volt, mint amilyent a lányok vettek, de én szebb mintát választottam. Épp sorra kerültem a kasszánál, mire visszajöttek az évfolyamtársaim, és mondták, hogy megyünk máshova bulizni. Kifizettem, megnézték a lányok, hogy mit vettem, és a következő pillanatban már az utcán voltunk, egy Victor Babes-szerű utcán, valahol fent. Sötét volt, éjszaka, de világított egy égő nem messze. Az aszfalt végig volt karcolva hosszan az úton, és éreztem, hogy a térdem nagy sebességgel végigcsúszik az egyenletlen aszfalton, aztán jött a busz [vagy villamos?], felültünk, és mentünk bulizni. Közben a srác mesélt valamit arról, hogy miért nem volt jó az előző hely, de nem figyeltem rendesen. Nehéz, amikor közben megszólal az ébresztőm.

51

Egyik ismerősömnél voltam, valahol a 7. emeleten, egy sötét tömbházban. Egy másik barátja is ott volt, lassan besötétedett, és én indultam el. Kiléptem a lakásból, és észrevettem, hogy egy emelettel lennebb kijött egy lakásból egyik volt osztálytársam, akit rég nem láttam. Megijedtem, nem tudtam, hogy Kolozsváron lakik. Megálltam és hallgatóztam. Telefonált és nagyon szépen beszélt magyarul. Ebből azt szűrtem le, hogy biztosan régóta eljött Bukarestből, mert ott még eléggé törte a magyart. Végül úgy döntöttem, visszamegyek az imserősömékhez, hogy ne kelljen találkozzak a régi emlékkel.

:)

Ezen mosolyogtam egyet, főleg a második válaszon.

50

Gosiaval voltam és a lengyeles csoporttal. Valamiért egy rövid ideig együtt laktunk egy nagyobb házban, és mindenkinek kellett választania egyet a fehér falak közül, ahová kiteszi a családi fotókat, és annak alapján elmagyarázza a családi helyzetét. Maria azt mondta, nincsenek testvérei, de az apja nem szereti őt, és örökbe vett 3 gyereket. Vele nem foglalkozik. Egy srácról [akit a valóságban nem ismerek] azt mondták a fotói, hogy árva, de örökbe vette egy család, és szeretik, nagyon jól van, boldog. Én kevés képet tettem ki, és még nem kerültem sorra, de kicsit szomorú voltam, mert az én történetem nem is a legboldogabb, de nem is a legszomorúbb. Átlagos.

[Valamelyik nap még álmodtam Gosiaékról, de nem akar eszembe jutni, hogy pontosan mit.]

49

Sűrű nyári eső verte a fejem, a vállam. Szandálban rohantam be a kiskapun, be a házba. Utánam a többiek: a tesóm [de nem az, aki a valóságban] és az unokatesóm [de nem az, aki a valóságban, hanem K. Orsi]. Mindez Udvarhelyen volt, mert ott volt egy házunk. Szép, emeletes, kerttel.. [A valóságban nincs] Valamiért ritkán mentünk oda, de most én annyira megszerettem, hogy hirtelen egyszerűnek és szépnek tűnt az élet, és el is terveztem, hogy fogom magam és odaköltözök. Csendes kis város, és nyugodtan éldegélhetek egymagamban, ültethetek paradicsomot meg murkot, virágokat, sóskát. És amikor ez szépen lement a fejemben, Orsi megkérdezte, mi van Katával. Mondtam, hogy jól van, itt van Udvarhelyen, de azt mondta, el szeretne menni Németországba, csak várja, hogy az édesanyja beszéljen valakivel. Erre meg azt mondta Orsi, hogy akkor költözzek ide, s dolgozzak a színházban. Nem tudtam átgondolni a dolgot, mert jött nagybátyám [de nem az, aki a valóságban], megmutatott egy nagy medvebundát, és mondta, hogy kellene induljunk, hogy elérjük Segesváron a vonatot.